A többségi magyar, kisebb részben olasz tulajdonú cég a nagykanizsai logisztikai központban végzi majd az Olaszországból érkező - a vízfogyasztást csökkentő adagolóktól az energiatakarékos fényforrásokon át a napelemekig terjedő termékskála - csomagolását. Az olasz gyártóval 15 országra szóló, kizárólagos forgalmazási jogot szerzett vállalkozás közel 100 dolgozó foglalkoztatását tervezi a dél-zalai városban, amelyet a nemzetközi autópálya-hálózat, a vasútvonal és a sármelléki repülőtér közelsége miatt választottak ki az építés helyszínéül - közölte. Nagykanizsán már megkötötték az előszerződést egy 1600 négyzetméteres, bővíthető csarnok megvételére, ahol a dobozok gyártása és a termékek csomagolása zajlik majd - mondta el Törjék Piroska, a társaság gazdasági igazgatója az MTI. A jelenlegi elképzelések szerint a mintegy 500 millió forintos beruházáshoz magántőkét és munkahelyteremtő beruházásokra szóló támogatásokat vesznek igénybe - közölte. A tervek szerint az idei év végéig megkezdik a tevékenységüket, a két hete elindított honlapjuk jóvoltából az első megrendeléseik már befutottak Szlovákiából és Romániából, árajánlatokat kértek Lengyelországból. A későbbiekben Sormáson gyártóbázis felépítését tervezik, ahol elsőként napelemeket készítenek majd.