Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Continental autóipari beszállító vállalat éveken keresztül a megengedettnél magasabb ólomtartalmú alkatrészekkel értékesítette egyes elektronikai készülékeit. A szabálytalanságra a cég maga derített fényt és június elején önként jelentette az illetékes hatóságnál - írta az MTI a dpa német hírügynökségre hivatkozva.

Az még egyelőre nem világos, hogy az érintett járművek vissza lesznek-e hívva a szervizekbe az alkatrészek cseréjére. A Continental közleménye szerint a nehézfémet a megengedett határérték felett tartalmazó kondenzátorokat túlnyomórészt 2016 után építették be egyes elektromos készülékekben alkalmazott nyomtatott áramkörökbe. A Bild am Sonntag lap úgy tudja, hogy a szóban forgó alkatrészeket tartalmazó készülékeket szinte minden autógyár beszerelte valamelyik modelljébe, így több millió járműről lehet szó.

Az esetleges visszahívással kapcsolatban a Continental szóvivője nem kívánt nyilatkozni, mondván, hogy az a szövetségi gépjármű felügyelet, a Kraftfahrt-Bundesamt hatáskörébe tartozik. Rámutatott azonban, hogy az ólomtartalom-határérték rendkívül csekély, alkatrészenként 0,0003 grammos túllépéséről van szó és semennyire nem befolyásolja sem a termék minőségét, sem a jármű biztonságát.

A Continental szóvivője a dpa hírügynökséget arról tájékoztatta, hogy az érintett alkatrészekről nem tudnak pontos számot mondani, mivel a nehézfém tartalomra vonatkozó határértékek 2013-ban, 2015-ben és 2016-ban is változtak.

A Bild am Sonntag lapnak a Continental szóvivője elismerte, hogy ők maguk követték el a hibát, mivel elkerülte a figyelmüket az alkatrészek nehézfém tartalmára vonatkozó törvényi szabályozás és ezért nem is kívánnak az alkatrész beszállítójával szemben jogilag fellépni. A kondenzátorokat egy kínai beszállítótól vásárolta a Continental és építette be saját készülékeibe.

Az alsó-szászországi környezetvédelmi minisztérium közleménye szerint a határértékek átlépése nem jelent veszélyt sem a felhasználókra, sem a környezetre nézve.  Az alkatrészek szilárdan be vannak építve a gépjárművekbe és nincsenek kopásnak sem kitéve - írták a közleményben. Ugyanezeket az elektronikai alkatrészeket 3,5 tonnát meghaladó önsúlyú haszongépjárművekbe például már törvényesen be lehet építeni.