Magyarországra is visszatért az Andersen

Az OrienTax Adótanácsadó Zrt. és a Szabó, Kelemen és Társai Ügyvédi Iroda szerdától Andersen név alatt, közösen folytatják tevékenységüket - adták hírül az érintettek. A két cég 2018 óta működik együtt az Andersen Global nemzetközi adó- és jogi tanácsadói cégcsoporttal, amelynek 2020 elején lettek teljes jogú tagjai. Magyarországgal egy időben összesen 11 európai országban hajtanak végre még hasonló névváltást.
Domokos László, 2020. július 8. szerda, 14:08
Fotó: Stocksnap

Az Andersen globális cégcsoportot WTAS (Wealth and Tax Advisory Services USA) néven 23 volt Arthur Andersen adótanácsadó alapított még 2002-ben. A csoport 2014-ben vette fel újra az Andersen nevet, és akkor még mindössze két európai irodával rendelkezett. Ma már tagvállalatai és együttműködő partnerei révén csak Európában immár 50 helyszínen és 2000 munkatárssal, globálisan pedig 177 helyszínen és több mint 5000 munkatárssal van jelen a piacon.

Régóta komoly igény mutatkozik egy ötödik nagy szereplő iránt a magyar tanácsadói piacon - mondta Radnai Károly, az Andersen Adótanácsadó Zrt. (korábban OrienTax) vezérigazgatója (aki karrierjét a kilencvenes években az Arthur Andersennél kezdte). Az Andersen a piaci gyakorlattól eltérően úgy végez adó- és jogi tanácsadást, hogy közben nem kell a könyvvizsgálat miatti összeférhetetlenségi szabályokra tekintettel lennie.

A Big4 mellett a magyar piacon jelenleg nincs ilyen szoros és ilyen méretű összefonódás adótanácsadó és ügyvédi iroda között. A két cég együttesen már 90 munkatárssal, ezen belül mintegy 70 adó- és jogi szakértővel rendelkezik, ezzel egyértelműen felzárkózott a legnagyobbak mellé - fogalmazott Kelemen László, a Szabó, Kelemen és Társai Andersen Ügyvédi Iroda irodavezető partnere.

Az amerikai történelem egyik legnagyobb céges visszaélési ügyébe, az Enron-botrányba bukott bele az Arthur Andersen. A Big5 közé tartozó könyvvizsgálót az Enron energetikai cég 2001 decemberi csődje rántotta magával, miután vádat emeltek az Arthur Andersen ellen az igazságszolgáltatás akadályoztatása címén és elpártoltak az ügyfelei. A vád alól a cég 2005-ben tisztázódott.

HOZZÁSZÓLÁSOK