Elkészült a Deloitte 500-as, régiós toplistája, mely a térség vállalatait rangsorolja, továbbá az országok és iparágak szerinti tendenciák elemzésével is szemlélteti azt a tágabb kereskedelmi és gazdasági környezetet, amelyhez a vállalatvezetőknek alkalmazkodniuk kell.

A listát a lengyel PKN Orlen és a Mol vezeti, majd a dobogó új szereplőjeként következik a cseh CEZ energiaipari vállalat, mely a Skodát előzte meg.

A lengyel PKO BP bank 18 százalékos eszközérték növekedést követően átvette a vezetést az iparágban.

A Mol után a Nokia Komárom a második legnagyobb magyar vállalat, mely a listán a 11. helyet foglalja el, ezt követi a 14. Audi Hungária és az első harminc közé még 26. helyezésével bekerül GE Hungary.

A kutatásból kiderül, hogy a térség 500 legnagyobb vállalatának árbevétele euróban 21 százalékkal esett vissza, ám a válságot követően tér nyílhat a régiós versenyelőnyök - olcsó munkaerő, hatékony, új létesítmények, a válságot átvészelő bankszektor - kiaknázására.

A válság legkevésbé a fogyasztói és a közlekedési ágazatot érintette, ezen cégek részesedése a top 500 árbevételéből a 2006-os 20 százalékról 2009-re már 29 százalékra nőtt.