A cég még a múlt héten jelentette be, hogy a német főváros déli részén nemrég megnyílt új, BER légikikötőhöz közeli területen építi fel gyárát. Akkumulátorokat, hajtásláncokat és autókat gyártanak majd.

Mivel a helyszínért Magyarország is versenyben volt, ezért a Világgazdaság azt kérdezte Ésiktől, mennyire vágta mellbe a döntés. Az igazgató szerint a cégnek lesz még beruházása Európában, Magyarország pedig arra törekszik, hogy ezekről a projektekről érdemben tudjanak tárgyalni.

A magyar gazdaságnak, amelyben a járműipar nagy súlyt képvisel, az az érdeke, hogy jövőtálló befektetések érkezzenek. A Tesla ilyen, de rajta kívül más, az elektromobilitásban, illetve az akkumulátorgyártásban meghatározó vállalatok is Európát választották. Ha ezeknek a fejlesztéseknek a konkrét helyszíneit vizsgáljuk, az látszik, hogy Magyarország az élvonalban szerepel - tette hozzá.

Mivel bizalmas projektről van szó, Ésik nem tudta kommentálni, hogy valóban volt-e bármi esélye Magyarországnak.

Korábban például fájó volt, hogy a Jaguar-Land Rover nem Magyarországot választotta, de a cég három évvel később a kontinentális mérnöki és beszerzési központját Budapestre hozta. Ez annak is köszönhető, hogy fenntartottuk a stratégiai kapcsolatot. A Tesla esetében ugyanez a helyzet - mondta a HIPA vezetője.