A washingtoni Fehér Ház előtt lesz a központi rendezvénye az USA számos városát érintő tüntetéssorozatnak, amelyen civil szervezetek fejezik ki nemtetszésüket az internetszolgáltatás tervezet szervezeti átalakítása ellen - jelentette a computerworld.com. Az internetadó elleni magyarországi megmozdulásokon látottakon felbuzdulva a demonstrálók fejük fölé tartott mobiljaik, táblagépeik és laptopjaik képernyőjének fényével világítanak rá a szövetségi kormányt fertőző korrupcióra, amely szerintük az ügy mögött meghúzódhat.

A felháborodást az a hír váltotta ki, amely szerint az USA kommunikációs hivatala (FCC) egy "hibrid" javaslatot terjeszt elő az internet-hozzáférés biztosításának semlegességével kapcsolatban. Az utóbbit az Egyesült Államokban korábban az Open Internet Order szabályozta, amely megtiltotta a széles sávú távközlési hozzáférést biztosító cégeknek, hogy válogassanak a tartalomszolgáltatók között, egyeseknek lehetővé tegyék hálózatuk használatát, míg másoknak nem. Ez volt a netsemlegesség szabálya.

Nem a semlegességre

Az év elején azonban egy perben az egyik amerikai bíróság felülírta ezt a szabályozást, azaz lehetővé tette, hogy a nagy hálózatokkal rendelkező cégek, jellemzően a távközlési óriások előnyben részesítsék saját tartalomszolgáltató részlegeiket vagy leányvállalataikat a független vállalkozásokkal szemben.

A Wall Street Journal értesülése szerint az FCC erre reagálva találta ki hibrid szabályozását, amelyben a szélessávú hálózatokat - hasonlóan a telefonhálózatokhoz - közüzemeknek nyilvánítanák ugyan, és működtetésüket az FCC ellenőrzése alá vonnák, ám ennek ellenére nem tiltanák meg a hálózatok üzemeltetőinek, hogy speciális megállapodásokat kössenek egyes tartalomszolgáltatókkal.

Igen a semlegességre

Ez az, ami mögött a civil szervezetek korrupciót sejtenek, hiszen így az állami szabályozás előnyben részesítené telefoncégek tartalomszolgáltatóit a független vállalkozásokkal szemben. Vajon miért? - teszik fel a költői kérdést. Követelésük egyszerű: jöjjön létre a szélessávú hálózatok új, teljesen semleges szabályozása.

Az FCC azt állítja, hogy még nem döntött véglegesen az ügyben, és kész minden javaslatot áttekinteni. Ugyanakkor ha enged a tüntetőknek, akkor számíthat arra, hogy a nagy telefoncégek a bíróságon támadják meg az új szabályozást. Úgy vélik ugyanis, hogy a teljes netsemlegesség követelménye technikailag teljesíthetetlen, ezért jogilag kiszolgáltatott helyzetbe hozná őket a tartalomszolgáltatókkal szemben.

Beszélgessünk!

Az internettel kapcsolatos nemzeti konzultáció célja az, hogy kiderítsék: hogyan tudnák minél szabadabban, minél többen és minél olcsóbban használni a világhálót - közölte Deutsch Tamás, az akció lebonyolításáért felelős fideszes európai parlamenti képviselő az MTI tudósítás szerint. Az internetadó nem témája a konzultációnak, mert ilyen közteher Deutsch szerint nem lesz. Minden érdeklődőt és az internetiparban (is) tevékenykedő céget szeretettel várnak a beszélgetésbe.