Az egyik közvetítőcég, az Arton Capital ajánlata szerint ugyanis aki 125 ezer eurót átutal a cég számlájára, megkapja a letelepedési engedélyt.

Igaz, ebben az esetben az ötéves futamidejű állampapír letelte után nem jár vissza egy fillér sem a közvetítőcégnek. A 60 ezer eurós közvetítői díjat sem kell neki külön kifizetni, a 125 ezer eurós összeg már ezt is tartalmazza. Ez alapján azt lehet mondani, hogy a letelepedési programban eredetileg 300 ezer euróért kínált állampapírhoz már ötödáron, 65 ezer euróért is hozzá lehet jutni - írta a lap.

A közvetítőcég ugyanis kiegészíti a kötvény lejegyzéséhez szükséges összeget, amit öt év múlva a magyar állam úgyis visszafizet neki. Sőt az Arton Capital még kamatot is kap, a piaci ár többszörösét, egészen pontosan 29 ezer eurót, vagyis kilencmillió forintot.

A cég akciója logikus üzleti magatartás, hiszen a magyar állam korábban jelezte: 2017 március 31. után nem bocsát ki ilyen speciális állampapírt, vagyis a program egyelőre bezár.

Az ÁKK Zrt. január 12-én közölte, hogy a kötvények vásárlására a 2017. március 31-ig benyújtott kérelmek esetében lesz csak lehetőség. Az akkori bejelentés várható volt. Varga Mihály gazdasági miniszter ugyanis 2016. december végén bejelentette, hogy 2017. márciusig még piacon lehet a letelepedési kötvény, az első negyedév után a konstrukció a jelenlegi formában kikerül a rendszerből, a felülvizsgálata most van napirenden. Az ÁKK idei finanszírozási terve pedig úgy számolt, hogy idén 62 milliárd forint érkezik be a letelepedési kötvényből és a belföldi eurókötvény (P€MÁK) értékesítéséből.