Nagy változás történt a fizetésben - de miért?

A közép-európai országok kis- és középvállalkozói (kkv) közül minden harmadik a vásárlói igényeket követve vezette be a kártyás fizetést, miközben 18 százalékuk úgy látja, mindez jó lehetőség is számukra, hogy kövessék a modern technológiai trendeket - derül ki a Mastercard felméréséből.
Domokos László, 2018. december 25. kedd, 12:28
Fotó: Shutterstock

A kkv-k a teljes üzleti szektor 99 százalékát teszik ki valamennyi közép-kelet-európai országot figyelembe véve. Ezen vállalkozások csaknem kétharmada mikrovállalkozás (a foglalkoztatottak száma 1-9 fő) és a vizsgált országok közül Magyarországon a legmagasabb az arányuk (a kkv-k 69 százalékát teszik ki). A vállalkozói tevékenység és az önfoglalkoztatás Szerbiában a legjelentősebb (30,5 százalék).

A Mastercard CEE SME Monitor nevű kutatása a kkv-kat a kártyaelfogadásról is kérdezte, a visszajelzések pedig pozitívnak bizonyultak. A válaszadók szerint a kártyás fizetés lehetősége egyszerűsíti a mindennapi működést (60 százalék), vonzó az új vásárlók számára (46 százalék), és nagyobb biztonságérzetet nyújt (28 százalék). E mellett további előnyökként a kényelmet (66 százalék), a biztonságot (31 százalék) és a növekedési potenciált (30 százalék) is megnevezték.

A kereskedők felismerték, hogy versenyképességük érdekében lépést kell tartaniuk a digitális megoldások egyre inkább használó ügyfeleik igényeivel. Ennek ellenére a vállalkozások 38 százaléka elmaradásban van az elektronikus fizetéseknél, mert úgy látják, hogy azok nem illenek üzleti modelljükhöz. A modern fizetési technológiákkal segíthetjük őket abban, hogy ezt a lemaradást behozzák. E megoldások igazodnak a működésükhöz, költséghatékonyak és biztonságosak, miközben biztosítják a fizetések teljesítését bárhol és bármikor. A felmérés szerint a kereskedők 28 százaléka már vizsgálja az egyérintéses- és mobillal történő fizetések lehetőségét - mondta Eölyüs Endre, a Mastercard Magyarországért és Szlovéniáért felelős igazgatója.

A közép-európai kkv-k körében a bankszámláról történő utalás a leggyakoribb fizetési forma (57,9 százalék), legyen szó akár a bejövő számlák kiegyenlítéséről, járulékokról, vagy a működéshez kapcsolódó költségekről. A magyar vállalkozásoknál ez az arány még magasabb, átlagosan 86,75 százalék fizet banki átutalással.

A készpénzes fizetések aránya régiós szinten még mindig jelentős (35,7 százalék), különösen Bulgáriában és Görögországban. Érdekesség, hogy az adók befizetésénél már sokkal kevesebben választják ezt a megoldást (22,7 százalék), ami arra enged következtetni, hogy a jogi szabályozás komoly hatással van a készpénzmentes üzletvezetés felé. A készpénzhasználat hazánkban a régiós átlag alatt van (17 százalék), e mellett a vállalkozások mindössze 3 százaléka fizeti járulékait készpénzben.

A monitor azokat a külső tényezőket is vizsgálta, amelyek hátráltatják a vállalkozásokat további fejlődésükben. Többek között a piaci körülmények és az alacsony vásárlóerő a legnagyobb akadály (19 százalék), ezt követik a magas járulékok (16,1 százalék) és a túl bonyolult bürokrácia (9,9 százalék). A további források előteremtése 4 százalék számára jelent gondot. A magyar vállalkozások számára 22 százalékban a piaci körülmények, 18 százalékban a magas adók jelentik a legnagyobb problémát.

A magyar kereskedők 56 százaléka vásárlói nyomásnak engedve tette elérhetővé a kártyás fizetést, 16 százalékuk pedig a modern fizetési trendeket követve választotta a készpénzmentes megoldásokat. A megkérdezettek 66 százaléka a lakossági számlavezető bankjánál nyit vállalkozói számlát is, a legtöbben (59 százalék) pedig könyvelőjüknél jutnak releváns pénzügyi információhoz. A magyar vállalkozók mindössze 8 százaléka nyilatkozott úgy, hogy nem fér hozzá a kívánt pénzügyi szolgáltatásokhoz, a túlnyomó többség (81 százalék) elégedett helyzetével ilyen szempontból.

HOZZÁSZÓLÁSOK