A Mastercard új kutatása szerint Európában ma minden negyedik vásárló nagyobb valószínűséggel vásárol helyi közösségében, mint egy évvel ezelőtt.

A magyar válaszadók 40 százaléka ezt azért teszi, hogy segítse a saját, helyi közösségét (az összesített európai arány 49 százalék), 30-30 százalék válaszolta motivációként az egyszerűbb közlekedést, illetve a helyi boltosokkal kialakított új kapcsolat fontosságát. A megkérdezett magyarok 27 százalékát mások ajánlása motivál a helyi közösségekben való költésre, míg közel minden negyedik szerint a kínálat minősége jobb itt.

Amikor a kutatás készítői arról kérdezték az európaiakat, hogy mi motiválta őket arra, hogy jobban felfedezzék a környéken lévő boltokat, a válaszadók fele a kényelmet emelte ki, 40 százalék említette a hipermarketekben lévő hosszú sorokat, 31 százalék pedig az utazási korlátokkal magyarázta döntését. A magyar válaszadóknál is ez a három válasz volt a legnépszerűbb: 37 százalékuk jelölte meg a kényelmet, 35 százalék a közlekedést és 30 százalék a nagy áruházakban jellemző hosszú sorokat.

Az európaiak csaknem háromnegyede (72 százalék) szívesebben vásárol ismerősétől, és 72 százaléka bízik a helyi boltosok ajánlásaiban. Magyarországon a két arány 73, illetve 69 százalék.

A karantén kezdete óta a közösségi értékek is komoly változásokon mentek át. Az emberek 58 százalékkal nagyobb valószínűséggel köszönnek szomszédaiknak, mint egy évvel ezelőtt, a magyarok körében ez az arány 49 százalék. Minden ötödik válaszadónak (19 százalék) van tartalék kulcsa a közvetlen szomszédjához (magyar válaszadóknál 14 százalék), 44 százalékuk veszi át szomszédja távollétében annak online rendelését (a magyar adat 35 százalék).

A kutatásból az is kiderült, hogy a helyi postahivatalok, kocsmák, iskolák, parkok és saroküzletek jelentik a modern közösség öt legfontosabb elemét.

A helyi közösség tíz legfontosabb eleme
HelyezésEurópaMagyar
1.iskolatemplom
2.kávézóiskola
3.pékségpark
4.postaműv. /közösségi ház
5.parkposta
6.sarki boltmúzeum
7.kocsmasarki bolt
8.templomkönyvtár
9.könyvtárkocsma
10.hentespékség
Forrás: Mastercard