Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Sainsbury's lánc 2019 áprilisában három hónapos tesztidőszak erejéig bevezette, hogy anélkül lehessen vásárolni, hogy a vevő bármilyen kasszához fáradna a szatyraival. Ehelyett van a telefonján egy applikáció, azzal bescanneli az egyenesen a szatyrába kerülő termékeket, aztán az alkalmazáson belül ki is fizet mindent, majd csak kisétál a boltból. A megoldás egyszerű, gyors és feltételezték, hogy nem lesz sorban állás - olvasható a portálon.

A vásárlók jelentős részének ment is a feladat, de még így is annyian próbálkoztak a vevőszolgálatnál fizetni, hogy ott hosszú sorok alakultak ki. Így arra jutottak, hogy a kasszanélküli boltokba vissza kell hozni a kasszákat. A Sainsbury's azt mondta, hogy eleve csak tesztnek szánták az egészet, és bár nagyon sokan jól fogadták, úgy látszik el kell ismerni, hogy még mindig sokan ragaszodnak ahhoz, hogy a megvásárolt termékeket hagyományosan, egy kasszánál fizessék ki.

Az Amazon Go is hasonló koncepcióra épül, csak ott még scannelgetni sem kell a vásárlóknak, ugyanakkor a szakértők szerint a Sainsbury's megoldását egyszerűbben át tudják venni a boltok, hiszen az applikáción túl az egyes üzleteknek semmilyen extra környezet kiépítésére és kifinomult érzékelők telepítésére nem kell költenie. Egyébként az Amazon Go is gondolkozik azon, hogy néhány kasszát tenne az üzletébe, ők ezt azzal magyarázzák, hogy sokan diszkriminációval vádolják a céget, amiért nem vásárolhatnak náluk olyanok, akinek nincs okostelefonja vagy bankkártyája.