Pierre Cardin francia divattervező kedden halt meg a Párizstól nyugatra fekvő Neuilly-i kórházban 98 éves korában - mondta családja az AFP hírügynökségnek.

Cardin 1922-ben született Olaszországban,San Biagio di Callatlában, de fiatal gyermekként Franciaországba emigrált családjával együtt. Apja két dolgot szeretett volna: vagy kövesse őt a borkereskedői pályán, vagy legyen építész-, tervező mérnök. Őt viszont jobban érdekelte a művészet, valamint a ruhakészítés, így amikor Saint-Étienne-be költöztek inasnak szegődött egy szabóműhelybe, ahol aztán hamar megtervezte első ruháit, amikből kollekciót is csinált ugyan, de tömeggyártásra egyiket sem szánta, 17 éves korában már iskolában is tanulta a szabászatot, hogy aztán 22 éves gyakornok, később rajzoló legyen az egyik legismertebb - de nem legelőkelőbb - divatszalonban, a Paquin divatháznál. Nem a tervezés volt a feladata, de sokat foglalkozott ezzel, és ahogy sok kezdő, úgy ő is sok időt töltött színházi, filmes kellékek készítésével, így került Jean Cocteau látókörébe is, akinek A szépség és a szörnyeteg című 1946-os filmjéhez készített jelmezeket.

A következő évtől Christian Diornál dolgozott, az aktuális női New Look-kollekcióba tervezett rövid, az alakot hangsúlyozó szoknyákat. A tervezése teljesen újszerű volt: a háború előtt a női ruhák inkább magukban voltak szépet, az alatta levő testet a hétköznapokban egyáltalán nem emelték ki, míg a New Look már kifejezetten az alakot kiemelő darabokról szólt.

Saját divatházát 1950-ben alapította meg, és a következő évtizedekben felépítette a globális üzleti birodalmat. Látnoki erejű alkotásaiért imádta a divatvilág, például a futurisztikus űrkorszak ihlette stílusért, amit a mainstreambe emelt az 1960-as és 1970-es években, megváltoztatva az akkori trendeket. Viszont az '50-es években éppen a női ruhák új korszakát készítette elő mesterével, addig a világ pont azért ismerte meg, mert a férfi és a női viseleteknél is új elegáns stílust teremtett.

Getty Images

Sikereit egyedi stílusa mellett annak köszönhette, hogy nem csak az elitet akarta kiszolgálni, hanem elérhetővé akarta tenni a divatot a középosztály számára is. Vállalatát úgy építette fel, hogy gyorsan, nagy mennyiségben lehessen elkészíteni a ruháit, azokat ne kézzel, hanem géppel varrják, a felhasznált anyagok pedig ne csak kis mennyiségben legyenek elérhetők. Kortársai bőszen kritizálták, hogy a tömegízlés miatt aprópénzre váltotta tehetségét, de sorra jelentkezett a viszonylag megfizethető, de stílustörő, mégis elegáns is kifinomult kollekcióival. Nem véletlenül 1961-ben ő volt az első híres tervező, aki az haute coture helyett a ready-to-wear, vagyis hétköznapibb ruhák iráyába lépett.

 

 

Legnagyobb hatása mégsem itt volt érezhető, hanem hogy a férfidivatot is teljesen átalakította: népszerűvé tette a garbót, a nőiesebb jellegű formákat. Ezt az 1960-as évek közepén még inkább elvitte a határokig, egészen addig, hogy létrejött az uniszex fogalom a divatban. Ez nem ért el akkora sikert, mint a Space age look, ami megmutatta, hogy nemcsak az öltöny és a frakk lehet elegáns, hanem egy garbó is, mivel az egyenruha-szerű darabok, néha már-már bútornak tűnő ruhák egyetlen egy dologra nem voltak jók: arra, hogy viseljék őket. Kényelmetlen és kevéssé praktikus voltuk miatt inkább érdemes kísérletnek tekinteni a '66-os kollekcióra, mint kiforrott formavilágra. Később viszont finomította a férfi-női közös vonalat, kiegészítőkben is új szintre emelte azt, például férfiaknak gyártott táskákkal, övekkel, miatta nem volt ciki már karkötőt hordani bárkinek.

Az unisex már kiforrottabb változata.
Kép: Getty Images

A szexuális forradalom korszakában sok formabontó, az öltözködési szokásokat átalakító ruhát szabadított a világra a divatipar, de ebből a forgatagból is ki tudott tűnni azzal, hogy a maxi és a mini ruhákat összemontázsolta.

1991-ben Cardin divatbemutatót tartott a moszkvai Vörös téren 200 000 ember előtt. Két évvel később kozmetikai termékcsaláddal bővített az egyre növekvő vállalatbirodalmát. 1994-ben Cardin megnyitotta a Pierre Cardin Divat- és Design Központot, ahol divattörténeti tevékenységek mellett képzéssel is foglalkoznak.

Később már inkább a visszafogottabb elegancia mellett maradt a viselésre szánt ruháknál, tervezett egyenruhákat - például a Malév személyzetének-, vagy az olimpiára utazó magyar sportolóknak -, miközben márkáját és üzleti modelljét a fél világ elkezdte másolni. Pénzéből színházat alapított Párizsban, pártolta a múzeumokat. 1981-ben Párizsban megvásárolta a Maxim's éttermet, majd továbbiakat Moszkvában, New Yorkban és Pekingben. Az ő tulajdonában volt De Sade márki dél-franciaországi kastélya is, ahol a nyarakat töltötte, télen franciaországi villái között ingázott.

Cardin élete végéig mintegy 800 céget birtokolt 180 országban, ahol mintegy 200 000-en dolgoznak, 2010-re már négy színháza is volt, de szállodákat, más kastélyokat is birtokolt, és médiaérdekeltségeket is szerzett magának, pezsgőgyárakat vásárolt, az arabvilágnak rózsavizet készített.

Vagyonát a Challenges francia magazin 530 millió euróra becsülte 2020-ban.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
Indamedia Csoport