Meghalt Avicii

Meghalt 28 éves korában Ománban Avicii világhírű svéd DJ – közölte Diana Baron, a zenész szóvivője. A Tim Bergling néven született Aviciit Omán fővárosában, Maszkatban találták holtan pénteken délután.
Domokos László, 2018. április 20. péntek, 22:44

A hír lesújtotta a családot, ezért mindenkit arra kérünk, tisztelje a magánéletüket ezekben a nehéz órákban - írta közleményében Baron. Avicii a komoly tradíciókkal rendelkező svéd elektronikus zenei iskola house tagozatának legtehetségesebb képviselője volt. Kétszer (a Sunshine, illetve a Levels című számáért) jelölték Grammy-díjra, elnyerte a Billboard és az MTV Europe több díját

Pár nappal ezelőtt jelölték a Billboard zenei díjra az Avicii (01) című albumát a legjobb dance/elektronikus zenei lemez kategóriájában. Legnagyobb slágerei a Wake Me Up!, a The Days és a You MakeMe.

Avicii korábban akut hasnyálmirigy-gyulladásban szenvedett, melyet részben a túlzott alkoholfogyasztás okozott. Miután 2014-ben eltávolították az epehólyagját és a vakbelét, sok fellépését lemondta, hogy meggyógyuljon.

A Sziget fesztiválon (képünkön) 2015-ben hatalmas sikerrel lépett fel. 2016-ban abbahagyta a turnézást, de stúdióban továbbra is készített zenét - írta az MTI híre alapján a Hirado.hu.

Kép forrása: Getty Images Hungary/Didier Messens/Redferns

HOZZÁSZÓLÁSOK