A Google és az Európai Bizottság (EB) már két éve tárgyal az amerikai cég keresőjének versenyjogilag aggályos oldalai miatt. Amennyiben keresője és több remek internetes szolgáltatása mellett főként mesés reklámbevételeiről ismert Google nem ajánl fel elég engedményt, akár 5 milliárd dolláros bírságot is sújthatják (ennyit tesz ki tavalyi árbevételének tíz százaléka).

Sajtóértesülések szerint már ezen a héten létrejöhet az egyezség, és ez az eddigi állapothoz képest komoly változásokat tartalmazhat − a Google-nak valószínűleg vállalnia kell többek között, hogy konkurenseinek szolgáltatásait is egyértelműen a felhasználók figyelmébe ajánlja. Az EB szerint még a rivális keresőszolgáltatásokat is hozzáférhetővé kell tennie a Google-nak saját keresőjéből. Az internetes óriáscég eközben akár egy másik versenyjogi vizsgálatot is kaphat a nyakába az EU-ban: a Reuters szerint a Microsoft és a Nokia, valamint több más, okostelefon-bizniszben érdekelt cég is követelte, hogy lépjenek fel a Google Android operációs rendszerével szemben, mivel egyre nagyobb dominanciájával az is torzítja a versenyt.

Az egyelőre még kérdéses, hogy az Androiddal kapcsolatos aggályok külön vizsgálathoz vezetnek-e vagy már az e heti megállapodásba bekerül ez a kérdés − utóbbi esetben a Google leggyorsabb fejlődést produkáló terepén is engedményeket kell tennie.