A piaci tőkeértéke és díjbevétele alapján Európa legnagyobb, az amerikai piacon is jelen lévő biztosítójának adózott eredménye 1,6 százalékkal, 1,969 milliárd euróra emelkedett az első negyedévben az egy évvel korábbi 1,939 milliárd euróról. A Reuters által megkérdezett elemzők kisebb, 1,908 milliárd euró profitot vártak.

A cég működési eredménye 7,5 százalékkal, 2,962 milliárd euróra emelkedett. A biztosító negyedéves bevétele pedig 9,1 százalékkal, 40,3 milliárd euróra nőtt.

Az ingatlan- és balesetbiztosítási üzletág működési eredménye 14,2 százalékkal, 1,455 milliárd euróra ugrott. Az Allianz tőkehelyzetét mutató Solvency II ráta 218 százalék volt az első negyedév végén a három hónappal korábbi 229 százalék után.

Az Allianz kedden megerősítette azt a várakozását, hogy az idei működési eredménye 11,5 milliárd euró, plusz/mínusz 500 millió euró lesz. Az Allianz biztosítónak több mint 70 országban mintegy 92 millió ügyfele van. A cég az Allianz Hungária Zrt. révén van jelen Magyarországon.