Megszűnik egy gazdasági napilap Ausztriában

Szeptember másodikán jelenik meg a WirtschaftsBlatt elnevezésű osztrák gazdasági napilap utolsó száma, a kiadó az ausztriai lappiaci helyzetre hivatkozva hozta meg döntését a megszüntetéséről.
MTI, 2016. augusztus 17. szerda, 15:47
Fotó: Napi.hu

Az utóbbi években végrehajtott átszervezési és költségcsökkentési lépésekkel sikerült mérsékelni a veszteséget, azonban a kiadás költsége a jövőben így sem térül meg - áll a lapot megjelentő Styria Media Group indoklásában.

A közleményből az is kiderül, hogy a gazdasági anyagok a jövőben a kiadó vezető termékében, a Die Presse című politikai napilapban jelennek majd meg. Továbbá a Styria Media Group a digitális üzletág kiépítésére koncentrál majd.

A kiadó közlése szerint az újság megszűnéséről személyesen tájékoztatták a lap 66 munkatársát. Már 2012-ben tervben volt, hogy a WirtschaftsBlatt egyesül a Die Pressével, azonban akkor még létszámleépítéssel meg tudták oldani a költségcsökkentést. A lap azóta kiemelten foglalkozott a helyi történésekkel, valamint a kis- és középvállalkozásokat érintő hírekkel. A gazdasági lap munkatársainak tiltakozása ellenére két évvel később bejelentették, hogy szorosabban működnek együtt a Die Pressével, a két szerkesztőséget össze is vonták.

A WirtschaftsBlatt című gazdasági lap 1995 óta van jelen az osztrák médiapiacon. Az újság hétfőtől péntekig jelenik meg, és nagyjából két euróba kerül. A felmérések szerint tavaly naponta mintegy 82 ezren olvasták, a hivatalos adatok szerint naponta több mint 20 ezer példány fogyott belőle.

A Styria Media Group Ausztria egyik vezető lapkiadó vállalata, a Die Presse című országos politikai napilapot és a Kleine Zeitung című regionális napilapot jelenteti meg. A cégcsoport számos hetilap, magazin és könyv kiadója is egyben, működtetnek regionális rádióadót és online médiafelületet is Ausztriában. A cég a horvátországi és a szlovéniai lappiacon is számos kiadványt jelentet meg. A vállalatcsoport közlése szerint mintegy 3100 munkavállalót foglalkoztatnak, a Styria Media Group 2015-ös piaci forgalma 427 millió euró volt.

HOZZÁSZÓLÁSOK