A Captur elődje 2013-ban jelent meg, amikor a kis méretű SUV-ok népszerűsége nagyon megugrott Európában. A kocsiból 1,5 milliót adtak el a világ több mint 90 országában, Európában pedig vezette a kategória eladási listáit.

A második generáció hízott az elődjéhez képest: hossza 4,23 méter, amely 11 centiméteres növekedés, tengelytávja 2 centiméterrel lett hosszabb, 2,63 méter.

Az autó belépőmotorja egy 100 lóerős benzines erőforrás 5 sebességes manuális váltóval, amely 13,3 másodperc alatt gyorsítja százig a kocsit. Ezt követi a 130 lóerős, amely 6 sebességes manuális váltóval és 7 sebességes automatával érhető el. Ez 10,6, illetve 9,6 másodperc alatt éri el a százas tempót. A csúcsot a benzinesek között a 155 lóerős erőforrás jelenti, amelynek gyorsulása a gyári adat szerint 8,6 másodperc. Ezt csak hétsebességes automatával kínálják.

Forrás: Renault

A Captur jelenleg egy fajta dízelmotorral kapható, amelynek 115 lóereje 11,9, illetve 11 másodperces sprintet kínál függően attól, hogy manuális vagy automata váltóval rendeljük.

A kocsihoz két felszereltség választható az alacsonyabb Zen és a magasabb Intens. A belépő listaár 5,2 millió forint, míg a 155 lóerős Intens felszereltségű autó 7,35 milliótól érhető el.

Több biztonsági felszereltség már az alapváltozatban is benne van. Ilyen például a kerékpáros- és gyalogos érzékelős aktív vészfék, a sávelhagyásra figyelmeztető és sávtartó rendszer, vagy a közlekedési táblákat felismerő és sebességtúllépésre figyelmeztető rendszer.

Forrás: Renault

Opcionálisan választható többek között a parkolósegéd, amely a párhuzamos, átlós és merőleges parkolásnál is forgatja a kormányt a vezető helyett. Hasznos lehet még az autópálya asszisztens, amely ellenőrzi az autó sebességét és az elöl haladó járművel biztonságos követési távolságot tart, miközben a sáv közepén tartja a kocsit. Automatikusan leállítja és három másodpercen belül újraindítja az autót, ha a forgalom ezt kívánja. Azokon az utakon, ahol a sávjelzések (folytonos vagy szaggatott vonalak) jól láthatók, valamint látótávolságon belül lévő járművek esetén a rendszer egy első kamerát és egy radart használ. Ha nincs sávjelzés, akkor adaptív sebességtartó automatikára kapcsol. Amennyiben a jármű előtt nincsen másik jármű, a sávtartó asszisztens és a sebességtartó automatika (60 km/órás sebességtől) folytatja a működést. Amennyiben a rendszer 13 másodpercig nem érzékeli a vezető kezét a kormányon, figyelmeztető jelzést ad. Két további figyelmeztetést követően a sávtartó asszisztens automatikusan kikapcsol.

A kocsi központi kijelzője három verzióban érhető el:

  • 7 collos érintőképernyővel gyári navigáció nélkül,
  • 7 collos érintőképernyővel beépített gyári navigációval,
  • 9,3 collos érintőképernyővel beépített gyári navigációval.
Forrás: Renault

Ezek mindegyike Android Auto és Apple CarPlay kompatibilis.

A csomagteret több mint 536 literre növelték, ehhez jön még az utastér összesen 27 literes tárolótere. A csomagtér mérete szabályozható a 16 centiméterrel eltolható hátsó üléspaddal és a duplafenekű padlóval. A hátsó ülés lehajtásával hossza 1,57 méterre növelhető, ami 11 centiméterrel hosszabb, mint az előző generációnál.

Lapunk a 155 lóerős, benzines, automataváltós kivitelt vezette egy rövid ideig. Az első benyomásainkat összefoglaltuk:
  • A motor igen meggyőzően mozgatja az 1266 kilogramm súlyú kocsit, a sokat utazóknak jó választás.
  • A kormány kellő visszajelzést ad az útról.
  • Mind a központi kijelző, mind pedig a digitális műszeregység jól áttekinthető. Előbbi - ha nem is egy felsőkategóriás tablet - gyorsan reagál az érintésre.
  • A kocsiban azok a funkciók kaptak külön fizikai gombot, amelyeknél valóban szükség van a gyors reakcióra. Az átgondoltság az egész belső térre jellemző.
  • A táblafelismerő rendszer hatékonysága nem 100 százalékos.
  • Egy 181 centiméteres kényelmesen ember elfér maga mögött.
  • A hátsó üléssor mozgatásának lehetősége nagyon jól jöhet a hétköznapokban, a beállítás tényleg egy mozdulat.

A Renault és a Dacia tavaly Magyarországon 22 015 személyautót és kis haszonjárművet adott el, amellyel 12 százalékos piaci részesedést tudhatnak magukénak. A népszerűségükben nagy szerepe van a Dacia Lodgynak, amely a legolcsóbb hétüléses, nagycsaládos támogatással megvásárolható autó.

A csoport globálisan 3,8 millió járművet adott et tavaly, ezzel piaci részesedésük 4,25 százalék. Elektromos autóból (Zoe, Kangoo, Master) 225 ezer darabot adtak el, 25 százalékkal többet, mint 2018-ban.