Megvágta a képzési díjat a Ryanair

Komoly költségcsökkentéssel fogná meg a pilótákat a Ryanair diszkont légitársaság - írja az Index.hu a Reuters nyomán.
Szász Péter, 2018. március 7. szerda, 16:21

Nagyjából ötödére csökkentette az új pilótái képzési díját a Ryanair. A cégnek Boeing 737-esei vannak, így ennek a típusvizsga-jellegű díját vágják meg - olvasható a portálon.

Eddig 29,5 ezer fontért (10,3 millió forintért) vehettek részt az új pilóták a típusképzésen, most ezt levitték ötezer euróra (1,8 millió forintra). Maga az alap pilótaiskola egyébként ettől teljesen független költség, és nagyjából 80 ezer font (28,3 millió forint).

A Ryanair vett hét új szimulátort, és megpróbálja újraépíteni a kapcsolatait a pilótaiskolákkal. Tavaly év végén azt írta az egyik szakszervezetük, hogy "a pilóták tömött sorokban hagyják el a Ryanairt, mert csaknem valamennyi légitársaság jobb munkafeltételeket kínál".

A kép forrása: Pixabay

HOZZÁSZÓLÁSOK