Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az égből zuhantak mély szakadékba az amerikai légitársaságok. Februárban még naponta rekordnak számító 2,3 millió utast szállítottak az Egyesült Államok légi cégei, hogy aztán március végére ez a szám napi 150 ezerre olvadjon. Az elmúlt hetek alatt a járatok 95 százalékát törölték, 2200 repülőgép pedig a kifutópályákon vesztegel.

A teljes csődöt a kormány egy rendkívüli, 25 milliárd dolláros segélycsomaggal próbálja megelőzni. A The New York Times tudósítása szerint hosszú egyezkedés előzte meg ennek bejelentését, a cégek ugyanis 60 milliárdos állami mentőövre tartottak volna igényt, de ezt végül nem kapták meg.

A washingtoni kormány a költségvetésből úgy ad 25 milliárdot, hogy annak 70 százalékát bértámogatásra, vagyis kizárólag a munkahelyek megőrzésére lehet fordítani és ezt nem kell visszafizetni, 30 százalékot viszont öt éven belül kell törleszteni a cégeknek. Ezen felül még 10 milliárd dollárt kaptak volna a szállítmányozással foglalkozó, cargo vállalkozások és a reptéri beszállítók, de úgy tűnik, hogy végül csak 8 milliárd lesz belőle - a tárgyalások ugyanis még tartanak.

Az amerikai kormány a támogatás odaítélésére pályázatot írt ki, amelyre összesen 200 légi cég jelentkezett. Nagy többségük viszonylag kis tőkére, 10 millió dollár alatti összegre nyújtott be igényt. Az igazán nagyok azonban horribilis tőkeinjekciót kapnak. (A támogatásban a következő cégek részesülhetnek: Alaska Airlines, Allegiant Air, American Airlines, Delta Air Lines, Frontier Airlines, Hawaiian Airlines, JetBlue Airways, United Airlines, SkyWest Airlines és Southwest Airlines.)

A Budapestre is közlekedő American Airlines 5,8 milliárd dollárt - ebből 1,7 milliárd alacsony kamatozású kölcsön - kap, a Delta Air Lines 5,4 milliárd dollárt - ebből 1,6 milliárdot tesz ki a kedvező kamatozású kölcsön -, a Southwest pedig 3,2 milliárdot - ebből 1 milliárd a kölcsön - vehet igénybe. A harmadik nagyvállalat, a United  Airlines még tárgyalásban áll a pénzügyminisztériummal. A cégek az állami segítség fejében kötelezettséget vállaltak arra, hogy 2021 szeptemberig szüneteltetik az elbocsátásokat és nem hajtanak végre fizetéscsökkentést sem. Azt is kikötötték számukra, hogy a pénzből nem vásárolhatnak vissza saját részvényeket, nem növelhetik a vezetők juttatásait és osztalékot sem fizetnek egészen 2022 márciusáig.

A lap idézi az amerikai pilótaszövetség (Air Line Pilots Association) elnökét. A 63 ezer pilótát tömörítő szövetség vezetője Joe DePete kétségeinek adott hangot a megállapodással kapcsolatban. Attól tart ugyanis, hogy a cégek vállalásuk ellenére is jelentős elbocsátásokat hajtanak majd végre.

Az Egyesült Államok légiközlekedésének teljes újraindulása a járvány jelenlegi helyzete miatt egyelőre több mint bizonytalan. A légiközlekedés nemzetközi szervezetének (IATA) kedden megjelent becslése szerint az amerikai cégek idei árbevétele 314 milliárd dollárral csökken, ez 55 százalékos zuhanás a 2019-es szinthez képest.