Merész jóslat érkezett a Gazpromtól

Egy évtized múlva ismét 90-100 dollár lesz az olaj hordónkénti ára Oroszország negyedik legnagyobb olajkitermelője, a Gazprom Nyefty, a Gazprom állami gázipari óriás leányvállalata szerint.
MTI, 2016. június 10. péntek, 16:38

Erről Alekszandr Gyukov, a Gazprom Nyefty igazgatótanácsának elnöke nyilatkozott pénteki szentpétervári sajtóértekezletén. Gyukov szerint a kőolaj a következő három évben megmarad az 50-60 dolláros árszínvonalon.

Az északi-tengeri Brent könnyűolaj ára januárban ismét növekedésnek indult és 70 százalékot erősödve átlépte a hordónkénti 50 dolláros határt. Az olajár 2014 júniusa és 2016 eleje között rekordméretben zuhant vissza, a Brent 115-ről 27 dollárra, csaknem 80 százalékot esett.

A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) szerint az olajár idei erősödésében az a várakozás játszott közre, hogy a kitermelők önmérsékletet tanúsítottak, emellett fennakadások jelentkeztek Irak, Nigéria és az Egyesült Arab Emírségek exportjában, az OPEC-en kívüli országok egy részében csökkent a kitermelés és csökkent a dollár árfolyama.

A cég elnöke szerint a Gazprom Nyefty idén 5 százalékkal, 59-60 millió tonnára növeli az olajkitermelését.

HOZZÁSZÓLÁSOK