A recesszió elmosta a kicsi, de zsíros üzlettel foglalkozó luxusjacthgyártó vállalatok reményeit is, de nem minden cég szenved ugyanúgy - írja a Reuters. Az amerikai Trinity Yachts a dollár gyengülésének és néhány jó üzleti fogásnak köszönhetően előnyre tett szert versenytársaival szemben, s míg például az olasz Ferrettire rá tették a kezüket a hitelezők és az amerikai Genmar csődvédelembe menekült, ez a cég nyolc hajót ad el idén. A társaság termékeinek ára 25 millió dollárnál indul, de ha valaki fedélzeti színházat és víz alatti kirándulásokra való mini tengeralattjárót is rendel jachjára, az 80 millió alatt aligha ússza meg a hajóvásárlást. A legutóbbi hét hajóból hármat orosz, harmat közel-keleti vevők, egyet egy mexikói vásárló vitt el. A Trinity az utóbbi időben azzal igyekezett megkülönböztetni magát versenytársaitól, hogy nagyobb, gyorsabb jachtokat épített náluk. Így kapható 51 méter hosszú, 11 ezer lóerős motorral ellátott hajó is, amivel jó eséllyel el lehet menekülni a gazdagokra vadászó emberrablók elől. Emellett a cég 10 járőrhajót épít az amerikai haditengerészetnek. Ezek értéke megegyezik két és fél megajacht árával. Ezzel együtt a Trinity is visszasírja a válság előtti szép időket, amikor - a csúcsévben - 24 hajót adott át ügyfeleinek. Jövőre lehet, hogy már csak négy luxusjatchot tud értékesíteni. Jó hír viszont az érdeklődőknek, hogy a várakozási idő mindössze két év, ami drámai csökkenés az elmúlt évekhez képest. Ezzel szemben az ágazat összes kapacitása mindössze évi 450 megajacht volt. A Capgemini és a Merrill Lynch közös felmérése szerint az elmúlt évben ugyan 20 százalékkal zuhant a világ mágnásainak vagyona, ám a következő időszakban ismét növekedni fog. A gyarapodás tempója eléri az évi 8 százalékot és a dúsgazdagok 2013-ra jómódúbbak lesznek, mint valaha. A Trinitynél abban is bíznak, hogy már a kilátások javulása enyhíti a most megfigyelhető óvatosságot. Ha valakinek volt 10 milliárdja korábban és ez a felére esett, az kellemetlen, de nem jelenti azt, hogy ne engedhetne meg magának egy luxusjachtot.