Az erről szóló megállapodást csütörtökön írta alá Carmelo Ezpeleta, a MotoGP jogtulajdonosának, a Dorna Sportsnak a vezérigazgatója és Pacza József, a Kelet-Magyarországi Versenypálya Kft. ügyvezető igazgatója az Innovációs és Technológiai Minisztériumban (ITM).

Az új versenypálya tervpályázata már zajlik, ennek várhatóan március 18-19-én lesz eredménye, aztán a tervezés következik, és az idei év végén kezdődhet az építés pályázati folyamata - mondta Kósa Lajos, a kelet-magyarországi térség országgyűlési képviselője. Szavai szerint az országimázs szempontjából e verseny megrendezése jobb befektetés, mint bármi más, mert ezzel egy kelet-magyarországi helyszínre és térségre tudjuk felhívni a világ figyelmét. Kósa Lajos szerint a MotoGP a világ egyik legnépszerűbb és legnézettebb sportága, a versenyek helyszínein pedig 100-150 ezres nézősereg van jelen - írta az MTI.

QP | Quality Placement

A Dorna Sports 30 éve jogtulajdonosa a világbajnokságnak, és bár 1992-ben rendeztek a Hungaroringen futamot, erre később a mogyoródi versenypálya homologizációja miatt már nem volt lehetőség.

Mi mindent meg fogunk tenni azért, hogy ez a verseny sportszakmai és gazdasági, valamint térségfejlesztési szempontból is egy sikertörténet legyen - mondta Carmelo Ezpeleta.

Talmácsi Gábor, a 2007-es idény 125 köbcentiméteres kategóriájának világbajnoka úgy fogalmazott, a hazai motorsport szempontjából ez a megállapodás mérföldkőnek tekinthető. "Versenyzőként 10 évig képviselhettem Magyarországot, most pedig egy más pozícióban segíthetek a motorsport hazai fejlődésében, és nagyon boldog vagyok, hogy hamarosan az új versenypályán köszönthetjük majd évről évre a világbajnoki mezőnyt" - mondta Talmácsi.