Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Földön elképesztő mennyiségű műanyaghulladék termelődik, újrahasznosítási arányuk nagyon alacsony, mindössze 20 százalék körülire tehető. A természetbe kerülő műanyagok nem bomlanak le, azonban felaprózódnak és kis méretüknél fogva bárhova eljutnak a bolygón, ideértve például a tengeri állatok tápcsatornáját is.

Ezeket az 5 milliméternél kisebb műanyag-részecskéket hívják mikroműanyagoknak, amelyek terjedése beláthatatlan következményekhez vezethet a jövőben. Jó hír, hogy ma már számos ország felismerte ezt a problémát és nagy hangsúlyt fektetnek a műanyaghulladék mennyiségének csökkentésére.

Az átlagember számára ez leginkább a kiskereskedelemben, azon belül az élelmiszer-kereskedelemben érhető tetten. Bizonyára mindenki vásárolt már olyan terméket, amelynek csomagolása szinte nagyobb helyet foglalt el, mint maga az élelmiszer, arról nem beszélve, hogy a gyártók sokszor az indokolatlanul nagy csomagolással próbálják "nagyobbnak mutatni" portékájukat, mint amekkora valójában.

Sokan emlékezhetnek még arra a 15-20 évvel ezelőtti gyakorlatra, amikor a szupermarketek ingyen adták a műanyag zacskókat a pénztárnál, sőt volt olyan lánc, ahol a pénztáros maga pakolta bele az árut elképesztően gazdaságtalan módon a futószalagon haladó szatyrokba. Ez ma már szerencsére teljesen elképzelhetetlen.

Hogy a sok kicsi is sokra tud menni, azt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy az egyik, Magyarországon is működő diszkontlánc valamennyi magyar beszerzésű, sajátmárkás tejtermékénél elhagyta a műanyag fedelet. Bár ezek óvják meg a tejfölt, a kefírt vagy éppen a sajtkrémet attól, hogy szállítás közben a vékony fedő kiszakadjon, egy kis odafigyeléssel az emberek most éves szinten 4,6 tonna műanyagszeméttől szabadították meg a környezetet csak ennél az egy diszkontláncnál.

Mások a zöldségek és a pékáruk csomagolásához használt "zacskógurigákat" száműznék, és arra próbálják rávenni az embereket, hogy újrahasznosítható hálókkal menjenek vásárolni, amely nem mellesleg jobban is szellőzik, mint a zacskó. Ehhez sem kell sok, csak egy kicsivel több odafigyelés.

Le a szívószálakkal, műanyag tányérokkal, evőeszközökkel és mindennel, ami ártalmas

Egy kerti vendégfogadás, illetve a barátoknak szervezett összejövetel  legegyszerűbb, de elég ártalmas módja, ha eldobható evőeszközökkel, tányérokkal, poharakkal  terítünk, hogy ne kelljen az esemény után sokat mosogatni. Itt  érdemes odafigyelni, hogy a műanyag helyett papírt válasszunk - még ha drágább is, vagy nem érezzünk annyira tartósnak - hiszen egy nagyobb vendégség alatt kilókban mérhető műanyagszemét keletkezhet. Itt külön ki kell emelni a műanyag szívószálakat, amelyek a nem megfelelő hulladékgyűjtés következtében, a természetbe kikerülve vadmadarak tömegének okozhatnak szenvedést és halált.

Vannak olyan tudatos fogyasztók, akiknek ez is kevés, számukra a gombamód szaporodó csomagolásmentes boltok kínálnak remek lehetőséget, hogy ökológiai lábnyomukat csökkentsék. A műanyagokat otthonunkból is száműzhetjük és helyette kerámia, fém vagy üveg tárolóedényeket használhatunk. Ön például tudta, hogy a pékárut a legjobb kerámia tartóban tárolni? A felesleges műanyag halmozását elhagyva is hatékony lépéseket tehetünk az ártalomcsökkentés irányába. Ezt a célt szolgálják a plasztik flakonok, zacskók használatának mellőzésére figyelmeztető mozgalmak is.

De nemcsak a műanyag zacskók okozhatnak egészségügyi és környezeti ártalmakat, hanem egy másik hétköznapi dolog, a dohányzás is. Hazánkban minden ötödik ember dohányzik, de az ártalmaknak szinte mindenki ki van téve a cigarettafüstben lévő káros anyagok miatt.

Épp ezért a legtöbbet azzal tehetjük önmagunk és környezetünk érdekében, ha egyáltalán nem dohányzunk, ha pedig már dohányzunk, minél előbb letesszük a cigarettát, hiszen már az első dohányzásmentes naptól csökkennek az egészségügyi kockázatok. Viszont vannak olyanok, amik minden figyelmeztetés ellenére sem hagynak fel ezzel az ártalmas szokással. Ma már léteznek olyan technológiák, amelyek azoknak a felnőtt dohányosoknak kínálnak megoldást, akik valamiért nem hagyják abba a dohányzást.

Tudományos kutatások szerint a cigaretta égése során keletkező füstben közel 7000 vegyület van, amelyről 93 bizonyítottan káros, vagy potenciálisan káros az egészségre. Jelenlegi ismereteink szerint a füstmentes technológiák lényegesen kevesebb káros anyagot bocsájtanak ki, mint amely a cigaretta füstjében található, így kevésbé károsak lehetnek, mint a hagyományos dohánytermékek. Ez azonban nem jelenti az egészségügyi kockázat csökkenését. Fontos tudni, hogy bármelyik füstmentes technológiát választjuk, ezek az eszközök sem kockázatmentesek: egyrészt ezek is tartalmaznak nikotint, amely többek között függőséget okoz és megemeli a szívfrekvenciát is, másrészről ezen technológiák hosszútávú hatása egyelőre nem ismert.

Bár sokan tévesen azt hiszik, hogy ezek leszokást segítő eszközök, ahogyan azt a brit állami egészségügyi hatóság (Public Health England - PHE) idén kiadott közleményében is megfogalmazta, az ártalomcsökkentés a céljuk.

Ezekben a technológiákban közös, hogy használatuk során nincs égés, ezért füst sem keletkezik, de az adott technológiától függően dohány-, illetve nikotinpára szabadul fel. Ilyen technológia például az elektronikus cigaretta, a nikotinsó alapú technológia, vagy a dohányhevítéses technológia. Előbbi egy nikotintartalmú folyadék hevítésével állít elő nikotinpárát, a nikotinsó kémiai reakció útján szabadítja fel a nikotint, míg a dohányhevítéses technológia olyan hőmérsékletre hevíti a dohányt, amely elég ahhoz, hogy dohány- és nikotinpára keletkezzen, de még ne történjen égés.

A legjobb persze el sem kezdeni

A legjobb, ha az emberek egyáltalán nem használnak műanyagot, hanem alternatívákat keresnek helyette, mint ahogy az élet számos területen léteznek olyan megoldások, amelyek egy káros szokást helyettesítenek.

Hasonló a helyzet a dohányzással is: a legjobb, ha el sem kezdik a dohányzást. Ha pedig már dohányoznak, akkor önmaguk és környezetük érdekében érdemes minél előbb abbahagyni, hiszen a leszokással egyidejűleg csökken a dohányzással kapcsolatos megbetegedések kockázata.

Mire figyeljünk a vásárláskor, hogy csökkentsük a csomagolóanyagok okozta ártalmakat?

  • Ha tehetjük vásároljunk csomagolásmentes boltokban.
  • Ha erre nincs lehetőségünk, vagy nem tartjuk elég higiénikusnak, akkor kerüljük az agyoncsomagolt termékek vásárlását.
  • Válasszunk nagyobb kiszerelést, amely nem csak olcsóbb, de a csomagolás-termék arány is kedvezőbb.
  • Vigyünk magunkkal papír vagy textil táskát a bevásárláshoz, a gyümölcsöt és pékáruk az egyre több helyen kapható, kimondottan erre a célra gyártott hálóba tegyük.
  • A műanyagot gyűjtsük különválogatva.
  • Otthon preferáljuk a műanyag helyett a kerámia, üveg vagy fém tárolókat.

Mit tehetünk a dohányzás okozta ártalmak csökkentése érdekében?

  • Eleve el se kezdjük a dohány- és nikotin tartalmú termékek fogyasztását.
  • Ha ez megtörtént, akkor mihamarabb szokjunk le.
  • Ha valamilyen okból kifolyólag ezt nem tesszük meg, akkor tájékozódjunk a kevésbé káros megoldások felől.

A cikk társadalmi felvilágosítás céljából létrejött tájékoztatás, megrendelője a Philip Morris Magyarország Kft.