Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az amerikai tőzsdefelügyelet (SEC) csalással vádolja Elon Muskot, a Tesla vezérét - írta meg az Index a CNBC híre alapján. A hírre a befektetők érzékenyen reagáltak, a cég részvényei 11 százalékos mínuszban is jártak a tőzsdezárás utáni kereskedésben. Bár az anyagban Musk neve szerepel, de a cégnél arra számítanak, hogy az ügyben a Tesla is érintett lehet.

Az ügy háttere, hogy Musk még augusztusban írt arról a Twitteren, hogy kivezetné 420 dolláros árfolyamon a Teslát a tőzsdéről, azt is hozzátette, hogy az ügylet finanszírozása biztosítva van. A hírre 11 százalékot nőt az árfolyam. Később bejelentette, meggondolta magát, mégsem vezetnék ki a tőzsdéről a részvényeket, szerinte a tőzsdén maradás a jó út, és ebben az elnökség is egyetértett vele.

Már akkor is sokan úgy vélték, Musk akciója tiltott piacbefolyásolásnak minősülhet, bejelentésével mesterségesen hajtotta fel az árfolyamot. Akkor a Tesla vezér egyébként úgy nyilatkozott, nem bánt meg semmit, és az egyik elnökségi tag tanácsát sem fogadja meg, hogy kicsit jöjjön le a közösségi oldalakról - írta az Index.

Fotó: AFP PHOTO/Veronique DUPONT