Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
Japán második legnagyobb plazmatévé-gyártójának részvényei hat éve nem látott tempóban zuhantak a tokiói börzén, miután a társaság cég közölte, hogy most záruló üzleti éve is nettó veszteséget hozhat az előző esztendő mínuszos eredménye után. A Hitachi eredményét a nyereséget nem hozó tévé-üzletággal és az adózással kapcsolatos egyszeri tételek rontják - derül ki a Bloomberg tudósításából. A cég közlése szerint nettó vesztesége több mint a duplájára, 70 milliárd jenre (714 millió) dollárra nőhet a március 31-ével véget ért üzleti évben. A Hitachi ezt megelőzően márciusban 75 százalékkal 10 milliárd jenre vette vissza nettóprofit-várakozását. A társaságot alapvetően egyrészt az sújtja, hogy a folyadékkristályos (LCD) technológiával készülő lapostévék forgalma már meghaladja a plazmaképernyős modellekét, a DisplaySearch előrejelzése szerint az idén globálisan 7:1 lesz az arány. Az utóbbiak között ráadásul az 55 colos méretosztályban tavaly 30 százalékos árzuhanás történt, szemben a 42 colos LCD-k 26 százalékos olcsóbbodásával. A Hitachi vezetése mindazonáltal nem végletesen pesszimista, a kiadott közlemény szerint a forgalom 5,4 százalékkal 10,8 ezer milliárd jenre bővülhetett, míg az egyszeri tételeket nem tartalmazó üzemi szintű nyereség 64 százalékkal 300 milliárdra nőhetett.