Az osztrák bankcsoport a néhány adatot tartalmazó közlemény szerint arra számít, hogy éves összevetésben több mint 37 százalékkal, 1,8 milliárd euróra emelkedett profitja tavaly. Ez újabb rekordszint, az előző évben, 2017-ben elért 1,31 milliárd eurós nyereség is rekordnagyságra rúgott.

A Reuters által megkérdezett szakértők jóval kisebb, 1,47 milliárd eurós nyereségre számítottak 2018-ról.

Az Erste működési eredménye a pénteken kiadott közlemény szerint 2,73 milliárd euróra emelkedett tavaly, 8,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi 2,51 milliárd eurót.

A tavalyi eredmény alapján a menedzsment arra készül, hogy azt javasolja a részvényesek közgyűlésén, hogy a 2018-as év után az osztalék mértéke 1,40 euró legyen. Tavaly részvényenként 1,20 eurós osztalékot fizetetek a 2017-es évre.

Az Erste-csoport Ausztria mellett hat közép- és kelet-európai országban - Csehországban, Szlovákiában, Magyarországon, Romániában, Szerbiában és Horvátországban - van jelen, és mintegy 16,2 millió ügyféllel rendelkezik.

A cégcsoport február 28-án teszi közzé a 2018-as pénzügyi évről szóló vállalati beszámolóját és a 2019-re vonatkozó előrejelzését.

A vártnál jobb eredménynek köszönhetően a vállalat árfolyama a bécsi tőzsdén jelentősen emelkedett, zárás előtt fél órával 6,78 százalékos pluszban, 31,02 eurón forgott - írta az MTI.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!