Nagy nap a mai a budapestiek életében

Tarlós István főpolgármester hétfő délelőtt útnak indította az első felújított orosz metrószerelvényt a 3-as metró vonalán - írja az Index.hu.
Szász Péter, 2017. március 20. hétfő, 14:52

Az első hatkocsis szerelvény 2017 januárjában kapta meg a típusengedélyt a magyar hatóságoktól, mára pedig lefutotta a próbaköreit. Nem dobják egyből a mély vízbe: hétfőn csak hat kört megy délután, aztán visszamegy a remízbe. Két héten belül a következő két szerelvény is forgalomba áll.

Hétfőig összesen 5 metrószerelvény érkezett meg Moszkva melletti Mityiscsiből, ahol - a portál szerint - lassan halad felújítás. Az utolsó, 222. felújított metrókocsi várhatóan 2018 tavasz végére érkezik meg Budapestre.

A budapesti 3-as metró negyvenéves orosz szerelvényeivel az elmúlt években több probléma is volt: rendszeresen füstöltek, vészesen elkoptak a főbb alkatrészek, ez egyik kocsi egyszer totálisan ki is égett. Ezért a főváros le akarta cserélni a kocsikat, de mint kiderült, csak a felújításukra van pénz. A 222 metrókocsi felújítására kiírt tendert a kocsik gyártója, a Metrovagonmas nyerte el, 69 milliárd forintos ajánlatával. Az utasok már nagyon várják a felújított szerelvényeket, a metró vonalán csak 2016-ban 36, tehát havi 3 olyan üzemzavar volt, ami késéseket okozott.

HOZZÁSZÓLÁSOK