Az USA törvényhozásának alsóháza 237-192 arányban áldását adta az amerikai bankok működési környezetét az 1930-as évek nagy depressziója óta nem látott mértékben megváltoztató új pénzügyi törvényre. A jogszabály ezzel visszakerül a felsőház elé, amely azonban a július 4-ei hosszú hétvége és a 92 évesen elhunyt Robert Byrd szenátor temetése miatt csak július közepén szavaz ismét a törvényről, amely ezt követően - ha elfogadják - kerülhet Obama elnök elé.

A demokratáknak meg kell őrizniük a korábbi felsőházi szavazáson a jogszabály mellé állt négy republikánus szenátorból legalább kettő támogatását. Ennek ára a 19 milliárd dolláros éves bevételt ígérő bankadó kihagyása, amit azonban a betétbiztosítási alap (FDIC) banki befizetéseinek emelésével ellensúlyozhatnak.

A változtatások - a Feden belül létrejövő fogyasztóvédelmi részleg, a kormány felhatalmazása a bajba került pénzintézetek felszámolására, a szabályozó hatóságok képviselőiből összeálló, a gazdasági kockázatokat elemző testület létrehozása stb. - körüli vitában a republikánusok azzal vádolták ellenfeleiket, hogy állami gyámkodás alá akarják helyezni az amerikai embereket és intézményeket.

Barack Obama ezzel szemben a nép nagy győzelmének nevezte a törvény elfogadási folyamatában elért újabb sikert, mivel szerinte az új szabályok korlátozzák azt a hanyagságot és felelőtlenséget, ami a pénzügyi válsághoz vezetett, és dollármilliárdos veszteségeket, állások millióinak megszűnését okozta az USA-ban.