Nagyon hasít az INA

Az INA horvát olajipari vállalat nettó nyeresége az első negyedévben egyszeri tételek nélkül elérte a 199 millió kunát (8 milliárd forint), míg egy évvel korábban 42 millió kuna veszteséget könyvelt el a cég.
Szepesi Anita, 2017. április 27. csütörtök, 17:28
Fotó: Napi.hu

A társaság csütörtöki jelentése szerint bevételei elérték a 3,85 milliárd kunát (valamivel több mint 160 milliárd forint), ami 48 százalékkal több, mint tavaly ugyanezen időszakban - írta az MTI.

A 2017-es első negyedéves adó- és kamatfizetés, valamint értékcsökkenés előtti eredmény (EBITDA) 607 millió kunát tesz ki, ami hatszor több az egy évvel korábbinál.

Áldott Zoltán, az INA igazgatótanácsának elnöke szerint ez a magasabb olajár mellett a cég kutatási és értékesítési tevékenységének köszönhető. Mint mondta, az említett tényezők közel 200 millió kuna nettó nyereséget eredményeztek mindössze egy negyedév alatt, miközben a stabil egyenleg további beruházásokat tesz lehetővé a következő években.

A Brent olaj ára jelenleg 58 százalékkal magasabb a 2016 első negyedévinél, ami pozitív hatással volt a kőolaj eladásából származó bevételekre.

A tőkebefektetés az INA-ba az első három hónapban 209 millió kuna volt, ami 39 százalékkal kevesebb, mint tavaly ugyanezen időszakban. Nagyobb tőkebefektetéseket az év második felében terveznek.

A bevételek növekedése fenntartotta a cég pénzügyi stabilitását. Az adósságállomány alig nőtt 2016 végéhez képest, 20,8 százalékra, a nettó adósság értéke 2,82 milliárd kuna, 13 százalékkal több a tavaly év véginél.

Másrészről a készletekből származó hozam, a finomítói tevékenységből és a marketingből, valamint a kiskereskedelmi hálózatból fakadó bevételek pozitív eredményt hoztak, a 149 millió kuna EBITDA az első negyedévben szerény eredmény ahhoz képest, hogy kedvező volt a finomítói környezet - áll a jelentésben.

Hozzáteszik: az értékesítési volumen növekedése a regionális piacon annak visszatükröződése, hogy általában javult a makrogazdasági helyzet, a fogyasztási cikkekből származó bevételek stabil növekedése is hozzájárult a nyereséges működéshez.

A horvát állam birtokolja az INA részvényeinek 44,84 százalékát, a Mol tulajdonában van a részvények 49,1 százaléka, valamint a magyar cég rendelkezik az irányítói jogokkal.

HOZZÁSZÓLÁSOK