Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Egy manchesteri bíróság pénteken úgy döntött, hogy az utasoknak hat év áll rendelkezésükre, hogy bejelentsék kártérítési igényüket, nem pedig két év, ahogy az ír társaság apró betűs utazási feltételeiben áll.

A bíróság előtt a Ryanair azzal érvelt, hogy az utazási feltételek elfogadásával az utasok a két év igénybejelentési határidőt is elfogadták. A bíróság szerint azonban az uniós szabályok minden esetben elsőbbséget élveznek. Az uniós előírás pedig úgy szól, hogy az utas hat évig jelentkezhet kártérítési igénnyel, és három órát meghaladó késés esetén 600 eurót követelhet, hacsak nem "rendkívüli körülmények" okozták a késést.

A légitársaságnak saját számításai szerint 610 millió font többletkiadást jelenthet, ha elutasítják a fellebbezését.

A manchesteri bíróságon hat utas panaszát tárgyalták, akiknek a spanyolországi Reusból Londonba tartó járata 2008 márciusában 9 óra 50 percet késett. A keresetet 2014 januárjában nyújtották be.