Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az IDC adatai szerint éves bázisú alapon globálisan 39 százalékkal nőttek az okostelefonok eladásai a harmadik negyedévben. Összesen 258,4 millió okostelefont értékesítettek a legutóbbi negyedévben, míg a hagyományos mobiltelefonokból 467,9 milliót adtak el, 5,7 százalékos növekedéssel.

Ryan Reith, az IDC kutatói munkatársa szerint jelentősen estek az árak az okostelefonok piacán, főleg az olcsóbb Android termékek miatt. Az árcsökkenés különösen segítette az eladások növekedését Kínában, a harmadik negyedévben már az ázsiai országban adták el minden harmadik okostelefont. Várhatóan Kína szerepe a jövőben tovább fog növekedni.

A dél-koreai Samsung továbbra is domináns pozícióban van az okostelefonok piacán. A Samsung egymaga több okostelefont adott el, mint az eladási rangsorban utána következő négy vállalat együtt. A Samsung a negyedévben eladási rekordot ért el, 81,2 millió készüléket értékesített, 40 százalékkal többet, mint 2012 harmadik negyedévében. A Samsung piaci részesedése 31,4 százalék.

A Samsung mögött második helyen az amerikai Apple található. Az Apple eladásai 26 százalékkal nőttek, elérve a 33,8 millió okostelefont, de a piaci részesedése így is 14,4 százalékról 13,1 százalékra csökkent az elmúlt egy évben.

Az IDC elemzése szerint a két nagy után szorosan követi egymást több cég, amelyek igyekeznek kitűnni a többi közül. Ilyen a Huawei, a Lenovo és az LG Electronics, valamennyien az Android rendszert használják. A Huawei 12,5 millió okostelefont adott el, piaci részesedése 4,8 százalék, a Lenovo 12,3 értékesített telefonnal a piac 4,7 százalékát uralja, az LG 12 millió okostelefont adott el és 4,6 százalék a piaci részesedése.

Az IDC szerint az Android okostelefonok hatalmas lehetőséget jelentenek az új gyártóknak, hogy betörjenek a piacra, és versenyre kelljenek akár a nagyokkal is. Az öt legnagyobb gyártót leszámítva a többi okostelefont készítő cég piaci részesedése 33,7 százalékról 41,3 százalékra nőtt az elmúlt évben.

A piackutató vállalat szerint 2013-ban rekordot fog dönteni az okostelefonok eladása. A teljes évre számolva az eladott készülékek száma elérheti az 1 milliárd darabot is.