Nagyot kaszált az új gázáron az E.On

Az E.On egy év alatt megháromszorozta nyereségét, főként a Gazprommal lealkudott gázárnak köszönhetően.
NAPI, 2012. augusztus 13. hétfő, 15:03
Fotó: Napi.hu

Megerősített éves nyereség-előrejelzését az E.On AG, Németország legnagyobb áramszolgáltatója, miután háromszoros profitnövekedést ért el az első félévben - jelentette az AFP. A nettó nyereség 3,1 milliárd euróra nőtt az egy évvel korábbi 0,9 milliárdról, az EBITDA majdnem 56 százalékkal, 6,7 milliárd euróra ment fel 23 százalékkal, 65,4 milliárd euróra emelkedő árbevétel mellett.

A meseszerű növekedés titka az Gazprom gázmonopóliummal kötött új gázár-megállapodás, illetve az alacsony bázisadat, amelynek hátterében a németországi nukleáris erőművek bezárásáról hozott kormánydöntés áll. Utóbbi jelentős bevétel- és nyereségkiesést okoz az E.Onnak. A vállalat megerősítette, hogy 2012-ben 10,4-11,0 milliárd euró EBITDA-val és 4,1-4,5 milliárdos nettó nyereséggel számol.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

rigolya, 2012.08.13 17:41

@bertalaszlo: A MOL vezetése, mely nagyrészt még mindig a helyén van... Mi ezzel a gondja?

Különben azért adták el, mert I. fidesz befagyasztotta a gázárakat, s az akkori tevékenységük miatt túl nagy volt a politikai kockázat a gázpiacon. Az E.On ezt vállalta.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

bertalaszlo, 2012.08.13 16:24

@RealMan: Igazad van de kik is adták el az iparágat????????????????
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

RealMan, 2012.08.13 15:35

Vajon az E.ON-nak van-e Magyarországon is ilyen gázszolgáltatása, értékesít-e orosz gázt??

Vajon hogy a jó b..pi..ba van az, hogy itt minden fontos iparágat németek uralnak....ilyen gennyláda egy magyar politikus??...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html