Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Hazánkba is jutott a szalmonellával fertőzött lengyel baromfiáruból, a hatóság azonban az európai uniós riasztási rendszeren (RASFF) keresztül érkező jelzést követően azonnal megtette a szükséges intézkedéseket. A közelmúltban a litván hatóság tett RASFF-bejelentést, miszerint lengyel fagyasztott csirkecombban szalmonellát mutattak ki.

A bejelentést kiterjesztették az ugyanattól a gyártótól származó fagyasztott csirkemájra is. Kiderült, hogy ez utóbbiból mintegy 800 kilogramm érkezett két magyar kereskedőhöz, a termékek esetében a hatósági intézkedés folyamatban van - írta a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivataltól (Nébih) nyomán a napilap.

A hivatal adatai szerint az uniós riasztási rendszeren keresztül csak az idén eddig 112 bejelentést tettek a tagállamok lengyel eredetű baromfihús szalmonellafertőzöttsége miatt. Ezek közül Magyarország négy esetben volt érintett: három élelmiszer és egy állateledel alapanyagában mutatták ki a baktérium jelenlétét, a szükséges intézkedéseket minden alkalommal megtették a szakemberek. A vizsgálat mind az öt esetben negatív eredménnyel zárult.