Negyven év után ért célba egy csomag

Negyven évet késett egy csomag Ausztráliában, de pénteken délután végre célba ért.
Inforádió, MTI, 2015. szeptember 20. vasárnap, 09:01
Fotó: Reuters

Az ausztrál postai szolgáltatásokra gyakran sütik rá a "csigalassú" bélyeget, a legutóbbi eset azért mégis kirívó. A hetvenes évek közepén adták fel azt a csomagot, amely kissé viharverten pénteken érkezett meg egy melbourne-i teniszklubba. A csomagban a klub felvarrható címerei voltak. A küldemény beesett az állami postai központ válogatógépe mögé, és csak most került elő, amikor a vállalat új székhelyre költözött.

Irene Garrett, a klub korábbi vezetőségi tagja, akinek a csomagot címezték, elmondta, hogy jót nevetett, amikor a küldemény megérkezett.

Nem hittem el, már teljesen elfeledkeztem róla. Feltehetően én rendeltem 1975 táján, mert nekem volt címezve - mesélte. Garrett, aki már nem áll kapcsolatban a teniszklubbal, megköszönte az Ausztrál Posta dolgozóinak "jobb későn, mint soha" hozzáállását. Megjegyezte: lehet, hogy a csomag a szemétben végzi, de mégis nagyszerű, hogy egyesekben volt becsület, és úgy gondolták, ha megtalálták, kézbesíteni kell.

HOZZÁSZÓLÁSOK