A világ legnagyobb autógyárának pénteken megjelent beszámolója szerint az adózott nyereség 98.7 milliárd jenre - nagyjából 230 milliárd forintra - nőtt a társaság üzleti évének második negyedévében az egy évvel korábbi 21,8 ezer milliárdról. A bevétel 5,8 százalékkal 4,807 ezer milliárd jenre nőtt.

A cég 1,9 millió kocsit adott el három hónap alatt, 9,6 százalékkal többet az egy évvel korábbinál. A 2011 márciusáig tartó üzleti év egészében az eladások elérhetik a 7,41 millió darabot, a korábban becsült 7,38 millió helyett, az adó utáni profit pedig 340 milliárd jen helyett 350 milliárd körül alakulhat.

A Toyota ezzel beállt a profitvárakozásukat felfelé módosító japán autógyárak sorába, a Honda és a Nissan mögé. A kockázatok azonban jelentősek; egyebek mellett kifut az autóvásárlást támogató kormányzati program Japánban, a hazai piacon, amely minden második Toyotát felszív, míg például a Honda csak a gyártás 30 százalékát értékesíti otthon, az erős jen pedig továbbra is hátráltathatja az exportot. "Gondolni sem merek arra, mi lesz, ha a jelenlegi szinten marad az árfolyam" - mondta Ozawa Szatosi elnökhelyettes a jelentést bemutató sajtótájékoztatón.

Baljós jel, hogy októberben visszaesett az értékesítés az Egyesült Államokban, és a Toyota volt az egyetlen nagy autógyár, amely kevesebb kocsit adott el Amerikában a múlt hónapban, mint egy évvel korábban. A társaság szerint azonban az ázsiai térségben jelentkező erőteljes kereslet bőven ellensúlyozhatja a hazai és az észak-amerikai eladások csökkenését.

Kockázatot jelent az is, hogy folytatódhat a visszahívások sorozata. Tavaly év vége óta több mint 8,5 millió kocsit kellet visszarendelni szervizre különböző meghibásodások veszélye miatt. Legutóbb - ezen a héten - 135 ezer IQ és Passo típusú Toyotát hívtak vissza Európában és Japánban a szervokormány lehetséges meghibásodása miatt.