A közegészségügyet védő egyesületek szövetsége (FADSP) szerint Amancio Ortega - Európa leggazdagabb embere - az imázsának javítására használja az adományozást, amelyből ráadásul anyagi előnye is származik, mivel az összeg egy része levonható az adóból.

Guillermo Fernández Vara, az extremadurai regionális kormány szocialista elnöke azzal érvelt: "Az egészségügyünk nem függhet attól, hogy hány nadrágot vagy szoknyát ad el a Zara".

A baloldali Podemos (Képesek vagyunk rá) nevű párt pedig bírálatában "egy milliomos alamizsnájának" nevezte a felajánlást.

A rákbetegek viszont kiálltak a Ortega mellett. Többen osztottak meg a különböző közösségi oldalakon olyan üzeneteket, amelyekben köszönetet mondanak a segítségért.

"Élni akarok. Élni akarunk. Időre van szükségünk. Hagyjátok, hogy segítsenek nekünk, könyörgök" - mondta videóüzenetében a daganatos betegséggel küzdő Tina Fuentes de la Torre.

Amancio Ortega alapítványa márciusban jelentette be a nagy értékű adományt, amely 8 százaléka annak, amit tavaly a spanyol állami költségvetés az egészségügyre fordított.

Az adományából mind a 17 spanyol autonóm közösségbe (a legnagyobb közigazgatási egység) jut pénz, amelyet a rák elleni küzdelemben használt legmodernebb egészségügyi felszerelések és berendezések, köztük sugárterápiás és diagnosztikai eszközök beszerzésére fordítanak.

Spanyolországban évente nagyjából 200 ezer új rákos megbetegedést diagnosztizálnak, és az új esetek legkevesebb 60 százalékában sugárkezelésre van szükség.

A Forbes magazin szerint Ortega, az Inditex textilipari vállalat 81 éves alapítója a leggazdagabb ember Európában. Becsült vagyona 76,2 milliárd dollár, éves jövedelme 400 millió dollár. Ortega első üzlete, a Zara, 1975-ben nyílt meg.