Nekimentek az Apple-nek a nagy mobilszolgáltatók

Európa néhány vezető mobilszolgáltatója megtorló intézkedésekkel fenyegette meg az Apple-t, ha az iPhone-okat ellátja új technológiai fejlesztésével - írja a Financial Times.
NAPI, 2010. november 19. péntek, 11:59
Fotó:

A tekintélyes gazdasági napilap szerint a mobilszolgáltatók egymás között nem hivatalosan kijelentették, hogy megszüntethetik az iPhone-támogatásukat, ha az Apple a népszerű okostelefonját beépített SIM-kártyával látja el.


A szolgáltatók azzal vádolják a Steve Jobs cégét, hogy megpróbálja befolyása alá vonni a mobilcégek ügyfélkapcsolatait is az új SIM-kártyás technológiával. A megoldág ugyanis lehetővé tenné, hogy az ügyfelek az iPhone megvásárlásával az Apple weboldalán keresztül az általuk kiválasztott szolgáltatásra fizessenek elő, és azonnal használhassák a megvásárolt telefont.


Ami viszont még ennél is nagyobb övön aluli ütésnek bizonyulhat az FT szerint a telekomcégek számára, hogy ezzel az ügyfelek sokkal könnyebben válthatnak szolgáltatót, illetve ezáltal a rövidebb kontraktusokat is sokkal inkább előnyben részesíthetik. Ez pedig azt is megalapozhatja, hogy az Apple a későbbiekben a szolgáltatást saját maga értékesíthesse újra - bár erre vonatkozó terveket még nem kommunikált a cég.


Az Apple SIM-kártyás érdekeltsége miatt aggódó cégek között olyanokat lehet találni, mint a Vodafone, a France Telekom, vagy a spanyol Telefónica, ám ezek a vállalatok az FT-nek nem kommentálták az értesülést.


Ettől függetlenül azonban az egyik európai telekomcég felsővezetője úgy vélekedett, hogy az Apple a SIM-kártyás technológiájával a szolgáltatókkal szemben egy „háborút" kockáztat, amely azt eredményezheti, hogy a mobilcégek megszüntetik az iPhone-támogatásukat.


Az iPhone ára 600 dollár körül van, de a szolgáltatók ennél jóval kevesebbért értékesítik és néha még bizonyos szerződési feltételek - gyakran kétéves hűségnyilatkozatok - elfogadása esetén ingyen is odaadják az ügyfeleknek - állítja az FT. Ezen a szolgáltatók támogatása pedig nagyban hozzájárult az iPhone értékesítésének maximalizálásához - teszi hozzá a gazdasági napilap. (Ez azonban vélhetően nem jelenti azt, hogy a szolgáltatók nagy áldozatokat vállalnának az ügyfeleikért, hiszen a telefon árát valószínűleg bőven visszakapják a szolgáltatók az ajánlott csomagjaikba épített tarifákon vagy egyéb kidolgozott árképzési stratégiájukon keresztül - a szerk.)


A szolgáltatók vélhetően azért „rettegnek" ettől a technológiától, mert egy ilyen húzás hatalmas lendületet adhatna és ezzel megteremthetné az alapját az úgynevezett univerzális kártyák használatának - igaz, egy a szolgáltatók képviselőiből álló kereskedelmi testület állítólag már az erre vonatkozó szabványok felállításának lehetőségét vizsgálja - jegyzi meg az FT.


Amennyiben viszont a szolgáltatók valóban beváltanák fenyegetéseiket és felhagynának az iPhone támogatásával, az a népszerű okostelefon eladásaiban akár 12 százalékos visszaesést is eredményezhetne globálisan - mondta az FT-nek Robin Bienenstock, a Bernstein elemzője.

HOZZÁSZÓLÁSOK