Berlin úgy látja, hogy a Magna javított ajánlatán - például több készpénzt ígér a cégért -, emellett Németországban a pénzügyi befektetőket, mint amilyen az Opelért versenyben lévő másik ajánlattevő, az RHJ tőketársaság, sáskáknak tartják, amelyeket a gyors profit elérésének lehetősége motivál, ahelyett hogy a termelés fenntartásában lennének érdekeltek.

Sürgeti az Opel helyzetének rendezését, hogy Németországban az év vége helyett már szeptemberre elfogy a roncsautóprogram ötmilliárd eurós állami támogatási kerete - idézte az alapot kezelő hivatal (Bafa) jelentését az MTI-Eco. A Bafa eddig 1,7 millió kérelmet dolgozott fel és naponta újabb nyolcezret fogad. A kormány a közelgő választások ellenére leszögezte, hogy nem bővíti a keretet.

Az Egyesült Államokban, ahol július végén egy hét alatt fogyott el az egész évre szánt egymilliárd dollár támogatás, a Subaru és a Hyundai lett a program két fő nyertese. E cégek növelték eladásaikat, míg a többi nagy gyártónál csak a visszaesés üteme mérséklődött.

Ugyanakkor erősítik az autóipar feltámadásához fűzött reményeket a világ legnagyobb autógyártójának, illetve legnagyobb luxusautó-gyártójának eredményei. Az előbbi, a Toyota 550 milliárd jenről 450 milliárdra (4,7 milliárd dollár) csökkentette az idei évre adott veszteségvárakozását, mert a fő piacain érvényben lévő roncsprémiumok a vártnál nagyobb eladásokhoz segítik. A vállalat 77,8 milliárd jen nettó veszteséget szenvedett el üzleti évének júniusban végződött első negyedében, ami kisebb a szakértők 184 milliárdos várakozásánál. Az utóbbi, a BMW profitja ugyan kevesebb mint negyedére esett, de nyereséges maradt, ami meglepte az elemzőket.