Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A várakozásoknál magasabb, összesen bruttó 6,3 milliárd fontos működési veszteséget jelentett a brit Lloyds bankcsoport ma.

Az eredmény ugyan jobb az egy évvel ezelőtti 6,7 milliárd fontos mínusznál, ám rosszabb az elemzők által prognosztizált 6,1 milliárd dollárnál.

A brit óriás a tavaly januárban felvásárolt HBOS kereskedelmi ingatlanhiteleiből származó veszteségekkel indokolta az eredményt.

Ugyanakkor az év egészében 12 százalékkal nőtt a csoport bevétele, a költségek pedig 5 százalékkal csökkentek, ami mintegy egymilliárd fontos adózás előtti nyereséget jelent.

A kilátásokat mérlegelve Eric Daniels vezérigazgató a BBC-nek nyilatkozva optimizmusának adott hangot, mondván 2010-ben és azt követően már a válságban meggyengült teljesítmény konszolidálódását várják, ami lassú, elhúzódó folyamat lesz.

A stratégiai tervek közt szerepel a vállalat piaci részesedésének növelése is, ennek aránya ugyanis a válság kezdete óta folyamatosan csökken.