Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A féléves kényszerpihenőt a kereslet visszaesésével indokolja a vállalatvezetés, az intézkedés a Fehér megyei gyár közel 200 dolgozójából 110 munkást érint, akiket kényszerszabadságra küldenek.
 

A balázsfalvi üzemben tavaly több mint egymillió hektoliter, elsősorban Bergenbier márkájú sört állítottak elő, ami a vállalat össztermelésének 30 százalékát adta. Az InBev Romániában két gyárral rendelkezik, tavalyi forgalma meghaladta 173 millió eurót.

A román nemzeti focicsapat szponzoraként is ismert Bergenbier korábban igen népszerű volt, az elmúlt években a márka az InBev eladásainak több mint 50 százalékát biztosította. A gazdasági válság azonban jelentősen visszavetette a románok sörfogyasztási kedvét: az előző évben még 1,6 milliárd eurós piac az idei év első felében 10 százalékot zsugorodott, júliusban ennél is drasztikusabban, 25 százalékot zuhant.

Ennek következtében az InBev piaci részesedése 19,2 százalékra csökkent, ami 1,2 százalékponttal kevesebb, mint 2007-ben.  

A világ legnagyobb söripari csoportjaként számon tartott Anheuser-Busch InBev  korábban már jelezte, hogy eladná a közép-kelet-európai érdekeltségeit, a romániai mellett a magyarországi a bolgár, a cseh, a horvát, a szerb és montenegrói leányait is.

Tavaly az InBev több mint 46 millió hektoliter sört értékesített Közép-Kelet-Európában, 6,1 százalékkel kevesebbet, mint az előző évben. A 2,2 milliárd eurós forgalom ugyan stagnálást jelent 2007-hez képest, az EBITDA azonban 22,7 százalékkal 386 millió euróra csökkent.