A 487 millió eurós eredmény közzétételével egyidőben azt is közölték, hogy a VW fenntartja az év egészére adott prognózisát az üzemi eredményre, vagyis továbbra is 1,9 milliárd eurót várnak, dacára az erős eurónak és az éles árversenynek. A csoport árbevétele 0,8 százalékkal 21,4 milliárd euróra nőtt, pedig 0,6 százalékkal kevesebb - 1,23 millió - autót adtak át a vevőknek (a csökkenésért teljes egészében a német piac felelős). A Reuters által megkérdezett elemzők arra számítottak, hogy a negyedév üzemi eredménye 468 millió euró lesz az egy évvel korábbi 630 millió után.