Nem meglepő, hogy ezen a listán nincs magyar név

Európa legértékesebb futballklubja az a Manchester United, amelyik idén a Bajnokok Ligája helyett az Európa Ligában indult, miközben a bajnokságban folyamatosan bukdácsolt. Ráadásul az első klub lett, amelynek becsült cégértéke meghaladja a 3 milliárd eurót - derül ki a KPMG idén második alkalommal megjelenő, "Football Club's Valuation: The European Elite 2017" című tanulmányából.
Szabó Dániel, 2017. május 31. szerda, 11:06

Európa három legértékesebb futballklubja a Manchester United, a Real Madrid, és a Barcelona. Miközben a nyilvánosan elérhető pénzügyi beszámolók alapján Európa 32 vezető futballklubjának cégértéke (Enterprise Value) 29,9 milliárd euró (9300 milliárd forint), ami 14 százalékos növekedés az előző szezonhoz képest.

A Manchester United első helye abból a szempontból a legérdekesebb, hogy a csapat nem szerepelt jól az angol bajnokságban: az előző idényben és idén sem ért oda a Bajnokok Ligája szereplést érő helyekre. Idén ugyanakkor megnyerte a Ligakupát, valamint az Európa Ligát, így jövőre indulhat a BL-ben. A Manchester United az első klub a KPMG rangsorában, amelynek cégértéke meghaladja a 3 milliárd eurót.

Az angol kluboknak sokkal több bevételük származik közvetítési jogokból, mint a többi vezető futballklubnak, így jelenleg a top 10-es listán 6 helyet tudhatnak magukénak, miután a Tottenham Hotspur kiszorította a tavalyi 10. Paris Saint-Germaint. Azt, hogy ez mennyit befolyásol mutatja az is, hogy a 32 fős lista 16. helyére odafért a néhány éve még súlyos adósságokkal, a csőd elől menekülő Leicester City is, amely tavaly ugyan megnyerte a Premiere League-t, de idén már csak a középmezőnyre volt jó.

A két idei BL-döntős - a Real Madrid és a Juventus -, 2,9, illetve 1,2 milliárd eurós cégértékkel a második és kilencedik helyre került. Az olasz bajnokot ezzel megelőzi a Manchester City, mely az ötödik helyre került, 1,9 milliárd eurós cégértékével megelőzve az Arsenalt.

A spanyol első osztály még mindig kétpólusú: a Real Madridnak és a Barcelonának is az értéke meghaladja a 2 milliárd eurót. A spanyol klubok összértéke 10 százalékkal nőtt tavalyhoz képest, ami részben az Atlético Madridnál és a Sevillánál bekövetkezett 34, illetve 44 százalékos növekedésnek, részben pedig annak köszönhető, hogy idén először az Athletic Bilbao csapata is bekerült a KPMG rangsorába.

A 32-es listán idén is három német klub szerepel, melyek összértéke 14 százalékkal nőtt tavalyhoz képest. A legjobb helyen, a negyedik Bayern München áll, mely zárkózik a Barcelonára.

A francia csapatoknál a PSG mellett az Olympique Lyon szerepel jól a listán: jelenleg mintegy 317 millió eurót ér a csapat, ami tavalyhoz képest páratlan, 71 százalékos növekedést jelent. A Paris Saint-Germain ugyanakkor már nem szerepel a top10-ben, annak ellenére, hogy cégértéke 18 százalékkal nőtt.

A 32-es listán hat olyan klub szerepel, amely az öt vezető európai liga egyikének sem tagja (Ajax, PSV Eindhoven, SL Benfica, Fenerbahce, Galatasaray és a Besiktaº). Értékük a 32 klub összértékének mindössze 6 százalékát adja, ami jól jelzi pénzügyi lemaradásukat a legjobb angol, spanyol, német, olasz és francia csapatokhoz képest - írja közleményében a KPMG.

A 12 csapatos magyar élvonalból egyetlen csapat sem került fel a listára. A hazai bajnokság évek óta szenved a nézőhiánytól, a nemzetközi kupákban a csapatok rendre a selejtezők első fordulóiban kiesnek.

HOZZÁSZÓLÁSOK