Tavaly év végére a bank eszközállományának összértéke elérte az 1,621 milliárd eurót, ami 19 százalékos növekedésnek felel meg - idézi a vállalat közlését az MTI.

Az NBB szerint az eredményeik hátterében elsősorban a tagállamoknak nyújtott hitel- és befektetési támogatások növekedése áll. A likviditási puffer megerősítésére felhalmozott, magas likviditású treasury-eszközök mennyiségének növekedése is támogatta a bank dinamikáját.

A nettó hitelportfólió több mint 16 százalékkal nőtt, elérte az 1028 millió eurót - ismertette a bank. Az európai részvényesek érdekében megvalósított projektek aránya meghaladta a 60 százalékot.

A közleményben jelezték, hogy 2020-ban az NBB a nagy kihívást jelentő körülmények ellenére is teljesítette finanszírozási terveit, és nyolc kötvénykibocsátást hajtott végre tagállamai különböző devizáiban.

Az NBB lett tavaly az egyetlen olyan multilaterális fejlesztési bank, amelynek minősítését a vezető ügynökségek nem csak megerősítették, de a Fitch Ratings még tovább is javította - hívták fel rá a figyelmet. A bank az S&P hitelminősítőnél "A-" minősítéssel (stabil kilátással), a Moody's hitelminősítőnél "A3" minősítéssel (stabil kilátással), a Fitch hitelminősítőnél "A-" minősítéssel (stabil kilátással), az ACRA-nál pedig "A" minősítéssel (stabil kilátással) rendelkezik - idézték fel a közleményben.

A Nemzetközi Beruházási Bankot 1970-ben alapították. A bank jelenlegi részvényesei Bulgária, Kuba, Csehország, Magyarország, Mongólia, Románia, Oroszország, Szlovákia és Vietnam.