Egy év alatt a keret 40 százaléka sem fogyott még el a jegybank legújabb Növekedési Hitelprogramjában (NHP Fix). Az NHP Fix keretében a kis- és középvállalkozások 2019 januárjától igényelhettek a programban részt vevő bankoknál kedvezményes kamatozású hiteleket és lízinget, tavaly év végéig a jegybank közlése szerint összesen 378 milliárd forintnyi szerződést kötöttek az 1000 milliárd forintos keretösszeg terhére.

Van még pénz, van még idő

Időkorlát nincs, a vállalkozások addig igényelhetik az új beruházásokra és lízingre nyújtott kölcsönt, ameddig a keret el nem fogy. A kamat 2,5 százalékos, a futamidő 3-10 év lehet, az igényelhető kölcsönösszeg pedig 3 milliótól 1 milliárd forintig terjed. Az NHP-s hitelprogramok közül mindenesetre eddig ez a legkevésbé kapós, a program első szakaszában néhány hónap alatt több mint 700 milliárd forintnyi szerződést kötöttek, a második szakaszban ennek több mint a duplája 1425 milliárd forintnyi fogyott el, a harmadik szakaszban pedig 685 milliárd forintot helyeztek ki.

Az, hogy az utolsó programra kisebb az igény, nem meglepő. A program első szakaszának elindításakor, 2013-ban a vállalati hitelek átlagos kamata 7-8 százalék volt, jelenleg 3,5 százalékos kamat alatt juthatnak hozzá a kis cégek 0,25 millió euró alatti kölcsönhöz a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint. Az NHP Fix persze ennél is olcsóbb, de szép számmal akadhatnak már olyan vállalkozások, amelyek kevesebb igazolás benyújtása mellett is hozzájutnak hasonló feltételű hitelhez.

A kicsik életét könnyíti meg

A mikrovállalkozásokra persze mindez nem áll, ezeket a bankok általában magasabb kamattal hitelezik, mint a nagyobbakat. Ennek megfelelően az NHP Fix fő felhasználói is ezek a pici cégek. A szerződéses összeg csaknem 53 százaléka, 199,3 milliárd forint mikrovállalkozásokhoz került, a kisvállalkozások részesedése a programból nem egészen 28 százalék, a középvállalatoké pedig 20 százalék alatt van. Összesen 12 744 cég kötött a hitelprogram keretében hitel- vagy lízingszerződést, a szerződések száma pedig egy év után meghaladta a 17 ezret.

Az átlagos hitelméret 83,6 millió forint volt, de ezt a számot erősen felhúzták a nagyobb cégek nagyobb kölcsönei. A medián hitelméret csupán 35 millió forint volt, vagyis az igénylők fele még ennél is kisebb kölcsönt kapott. Ez jól tükrözi, hogy valóban a mikrovállalkozások vették fel a támogatott finanszírozást viszonylag kis összegű beruházásokra. A hitelek átlagos futamideje viszonylag hosszú, 8,6 év lett. A lízingeknél az átlagos összeg 11,5 millió forint volt, a medián viszont csupán 6,1 millió, amiből egy közepes kategóriájú autóra vagy kisebb mezőgazdasági eszközre telik. Az átlagos futamidő lízingnél 4,9 év volt.

Az NHP Fixet igénylő vállalkozások közül a legtöbb agrárvállalkozás volt, ezek csaknem 90 milliárd forintnyival részesedtek a programból, ez a szerződött összegnek csaknem a negyede. A feldolgozóipar a második legnagyobb felhasználó 17 százalék körüli részesedéssel, a harmadik helyen pedig a kereskedelem és javítás áll.