Bővít Magyarországon a Nissan

Bővíti egyetlen európai üzleti, pénzügyi szolgáltató központját a Nissan japán autógyár Budapesten; a világ egyik leginnovatívabb autóipari vállalatának beruházását Magyarország jelentős regionális versenyben nyerte el - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.
Szabó Dániel, 2018. december 18. kedd, 11:39
Fotó: MTI Fotó

A Nissan hosszú távú jelenlétre rendezkedik be Budapesten a miniszter szerint. A bővítéssel hamarosan meghaladja a hetvenet a cég budapesti központjában dolgozó munkatársak száma. Innen látja el a Nissan európai gyárai számviteli, számlázási tevékenységét, és magasan hozzáadott értéket képviselő funkciók is kerülnek Budapestre - tette hozzá a politikus.

A miniszter elmondta, Japán az első számú ázsiai befektető Magyarországon, az Európai Unión kívüli országok rangsorában pedig a második az Amerikai Egyesült Államok után. A magyar-japán kereskedelmi forgalom az első kilenc hónapban 6 százalékos növekedést mutat, és elérte az 1,7 milliárd dollárt. Szijjártó Péter utalt arra, hogy az Európai Parlament jóváhagyta az unió és Japán közötti szabadkereskedelmi megállapodást, ezzel a jövőben további magyar vállatok kapnak lehetőséget a japán piacon.

A tárcavezető rámutatott arra, hogy Magyarországon 110 üzleti szolgáltató központ működik, ahol 50 ezer embernek adnak munkát. Szijjártó Péter beszélt arról is, hogy Magyarországon az idén két külgazdasági kategóriában is, az exportban és a befektetésben is gazdaságtörténeti rekord fog megdőlni szerinte. Felidézte, hogy tavaly fordult elő először, hogy a magyar export meghaladta a 100 milliárd eurót, az októberi adatok alapján 6 százalékos növekedést mutat a kivitel értéke, így az idei export magasabb lesz a tavalyi rekordnál.

Tavaly 3,5 milliárd euróval döntött beruházási rekordot az ország beruházásösztönzési rendszerén keresztül. A legfrissebb adatok szerint a beruházásösztönzési rendszeren keresztül érkezett beruházás meghaladta a 4 milliárd eurót.

Bár a mostani fejlesztésnek ebben kis szerepe van, de a magyar gazdaság erősen támaszkodik az autóiparra. A magyar ipari kibocsátás 28 százaléka az autóiparból származik, a szektorban több mint 172 ezren dolgoznak. Magyarországon az autóipar teljes spektruma megtalálható, nem csak a termelés, hanem az azt kiszolgáló kutatások, fejlesztések, szolgáltatások is - tette hozzá Szijjártó Péter.

Tomasz Latala-Golisz, a Nissan Sales CEE Kft. vezérigazgatója kiemelte, hogy a budapesti szolgáltató központ szoros együttműködésben dolgozik a cég hasonló, indiai részlegével. A Nissan budapesti döntésében fontos szerepet játszott, hogy Magyarország jelentős eredményeket ért el az innovációs technológia területén, és a magyar kormány sokat tesz az e-mobilitásért.

A Nissan leginkább azért került most a híradásokba, mert együttműködő partnerével, a Renault-val elmérgesedett a kapcsolata.

HOZZÁSZÓLÁSOK