A szeptember végével záródott három hónapban az eladott készülékei alapján a világ negyedik legnagyobb mobilgyártója azt közölte szerdán, hogy az adózott eredménye 2,53 milliárd jüanra (360 millió dollár, 1 jüan=43,44 forint) emelkedett az egy évvel korábbi 2,48 milliárd jüanról. Szakértők nagyobb, 2,58 milliárd jüan profitra számítottak.

A cég bevétele 5,5 százalékkal, 53,66 milliárd jüanra nőtt, felülmúlta az elemzői várakozások átlagában szerepelt 53,3 milliárd jüant. A harmadik negyedévi bevételnövekedés a legkisebb volt a cég eddigi történetében.

A 2010-ben alapított Xiaomi bevétele az okostelefonok eladásából 7,8 százalékkal, 32,3 milliárd jüanra csökkent a harmadik negyedévben.

Az internethez kapcsolódó berendezések értékesítése 44,4 százalékkal, 15,6 milliárd jüanra nőtt, az internetes szolgáltatások értékesítéséből származó bevétel pedig 12,3 százalékkal, 5,3 milliárd jüanra emelkedett az idei harmadik negyedévben.