Olvadó laptopokat hív vissza a Toshiba

Az amerikai fogyasztóvédelem 41 ezer Toshiba-laptop visszahívását rendelte el túlmelegedés és olvadás miatt.
NAPI, 2010. szeptember 3. péntek, 08:45
Fotó:

Az amerikai fogyasztóvédelmi hatóság, a Consumer Products Safety Commission (CPSC) csütörtökön 41 ezer Toshiba-laptop visszahívását rendelte el, miután több esetben túlmelegedtek, illetve meg is olvadtak a készülékek - számolt be a Cnet. A Toshiba a múlt héten hívta vissza Satellite T130 notebookjait saját terméktámogatási fórumain.

A CPSC közleménye szerint 129 alkalommal fordult elő túlmelegedés, illetve a hálózati adapter műanyag borításának megolvadása, két esetben ez kisebb égési sérüléseket okozott a felhasználóknak, orvosi beavatkozásra azonban nem volt szükség, másik két alkalommal pedig az adapteren kívül anyagi kár is keletkezett. A Toshiba közleménye szerint a megoldást egy BIOS-frissítés jelenti, amelynek azonnali végrehajtását javasolja a társaság.

A mostani nem az első eset, amikor túlmelegednek a Toshiba laptopjai: a gyártó - több más márkával együtt - részese volt annak a 2007-es visszahívási hullámnak, amely hibás Sony-akkumulátorok hibájából adódott.

HOZZÁSZÓLÁSOK