Önerőből fejlesztett egy olasz cég Magyarországon

Új gyártóbázist adott át a SIAD-csoport Magyarországon: az ipari és orvosi gázok előállításával foglalkozó, olasz tulajdonú vállalat 12 milliárd forintból építette fel Gyöngyöshalászon második hazai üzemét, amelyben mélyhűtött cseppfolyós nitrogént, oxigént és argont állítanak elő - jelentette az MTI.
Domokos Erika, 2019. szeptember 26. csütörtök, 19:56
Fotó: Stocksnap

Roberto Sestini, a világszerte 14 országban jelen lévő SIAD cégcsoport tulajdonosa elmondta: a teljes egészében önerőből finanszírozott beruházást a Miskolcon húsz éve működő gyáruk fejlődése alapozta meg. Emellett az Apollo gumiabroncs-gyár beszállítójává akartak válni, ezért választották második gyáruk helyszínéül Gyöngyöshalászt. Az új bázis csúcstechnológiájának és teljes automatizáltságának köszönhetően munkaerőigényük alacsony. Miskolcon és Gyöngyöshalászon 55 embert foglalkoztatnak. A termelés egy évvel ezelőtt indult az új üzemben, amely mára teljes kapacitással működik.

Massimo Rustico olasz nagykövet arról beszélt, hogy a SIAD tevékenységét Magyarország és Olaszország vegyiparában egyaránt vezető szerepet tölt be. Szemléletére jellemző, hogy a kutatás-fejlesztés mellett a fenntarthatóságot és a környezet védelmét is meghatározó szempontként kezeli. Tavaly az olasz-magyar kereskedelmi forgalom meghaladta a 10 milliárd eurót, ez a szám folyamatosan nő. Hozzátette: ezen belül a vegyipari termékek forgalma a két ország között eléri az 1,4 milliárd eurót.

A SIAD-csoport zöldmezős beruházással települt Magyarországra 20 éve, mára a cég a magyar ipari gázpiac meghatározó tényezőjévé vált - mondta Pajtók Gábor megyei kormánymegbízott. Gyöngyöshalászon a világ egyik legkorszerűbb technológiáját alkalmazzák, amelynek köszönhetően az itteni gyár károsanyag- és hulladékkibocsátás nélkül működik. A kormánymegbízott szerint számos ipari területen szükség van a SIAD termékeire, ezeket eddig zömmel importból kellett beszerezni. A kabinet ezt mérlegelve emelte korábban a nemzetgazdaságilag kiemelt beruházások sorába az új gyártóbázis felépítését.

A SIAD Group Olaszország egyik vezető vegyipari csoportja, tevékenysége az ipari, mérnöki, élelmiszeripari, egészségügyi, LPG és földgázágazatokra egyaránt kiterjed. Termelési értéke 674 millió euró volt 2018-ban, ügyfeleinek száma világszerte több mint hetvenezer és közel kétezer alkalmazottja van.

A SIAD Hungary Kft. értékesítésének nettó árbevétele a nyilvános cégadatok szerint mintegy 3,6 milliárd forint volt 2018-ban, egy évvel korábban 2,89 milliárd forint. A tavalyi adó előtti eredmény 65 millió forint volt a 2017 évi 20,3 millió forint után - írta az MTI.

HOZZÁSZÓLÁSOK