Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A közlekedési dolgozókat képviselő két szakszervezet, az RMT és a TSSA hétfő estig hirdette meg az akciót.

A londoni tömegközlekedését felelős városházi cég, a Transport for London (TfL) az elmúlt években a legtöbb londoni metróállomáson bezárta a jegypénztárakat, azzal az indokkal, hogy az elektronikus bérletek bevezetése óta a pénztárakat szinte már senki nem használta jegyvásárlásra. A metróhálózat állomásainak alkalmazottai közül eddig 838-at bocsátottak el.

A cég évi 50 millió font (18 milliárd forint) megtakarítást vár az intézkedéstől.

A londoni tömegközlekedésben évekkel ezelőtt meghonosították az elektronikus bérletet, amelyet az állomásokon elhelyezett automatáknál, bank- vagy hitelkártyával előre fel lehet tölteni pénzzel. Az utasok a bérletet össze is köthetik bankszámlájukkal, és ebben a esetben a rendszer időről időre automatikusan feltölti a számláról a bérletet a tulajdonos által előre meghatározott összeggel.

Emellett most már közvetlenül bankkártyával is lehet fizetni; a kártyát a metrólejáratok előtt elhelyezett érzékelőkhöz kell érinteni, ugyanúgy, ahogy az elektronikus bérleteket.

A pénztárbezárási programot Boris Johnson, London előző polgármestere, a konzervatív párti brit kormány jelenlegi külügyminisztere indította el.

Utódja, a munkáspárti Sadiq Khan, akit tavaly választottak London polgármesterévé, elrendelte a pénztárak bezárásának utólagos hatásvizsgálatát, és az erről december elején kiadott jelentés "komoly problémákat" állapított meg, de a pénzárak újbóli kinyitását a jelentést készítő szakértők sem javasolták.

A TfL mindazonáltal bejelentette, hogy az idén hatszázzal növeli az állomásokon dolgozó alkalmazottak létszámát, és az első kétszáz ember felvételi folyamata már el is indult.

A szakszervezetek szerint azonban a jegypénztárak bezárása és az eddigi leépítések már az utasok és a személyzet biztonságát veszélyeztetik.

A 400 kilométeres, 12 fővonalból és számtalan elágazó mellékvonalból álló londoni metrót naponta átlagosan négymillió utas használja, így a sztrájk hétfőn bizonyosan rendkívüli felfordulást okoz a londoni tömegközlekedésben.