Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A pénteki Napi Gazdaság cikke Az alap 112,6 millió rubelt (3,65 millió dollár) kezelt, amiből 1,3 millió rubel maradt augusztus végére – írta a St. Petersburg Times hírportál a bank weboldalán található adatok alapján. A Káma és a Vjatka folyó között fekvő, fél magyarországnyi területű, 1,6 millió lakosú köztársaság bankjának befektetési alapjai mellett már az elmúlt évben is csak az egészen kirívóan magas kockázatot kedvelő ügyfelek tarthattak ki, ugyanis 2008-ban elvesztették tőkéjük 80-90 százalékát. Garegin Tosunyan, az orosz bankszövetség elnöke úgy reagált a befektetők pénzének ismételt eltapsolására: már az is érthetetlen, hogyan bukhatja el egy alap vagyona kilenctizedét, ám hogy miként fordulhat elő ez újra, arra nem talál szavakat. A Bazovy egyik korábbi hirdetése szerint az alap 2009. április 19. és 2010. február 28. között 56,5 százalékos hasznot hajtott befektetőinek. A menedzserek most azzal kecsegtetik a pénzüket vesztett ügyfeleket, hogy az elmúlt fél évben stabilan 10-20 százalékos hozamot biztosító komplex kereskedési stratégiát akarják folytatni, amelyben akár 50 százalékos haszon is benne van. A sikerhez azonban a befektetőknek fel kellene tölteniük a kasszát.