Ostobabiztos hiteltájékoztatást akar a Fed

Az Egyesült Államokban eddig ismeretlen, a hitelfelvevők szájbarágós tájékoztatását előíró szabályok bevezetésére tett javaslatot a Fed, hogy megelőzzék a hitelválság okaként számon tartott túlságosan kockázatos kölcsönök ismételt elszaporodását.
NAPI, 2009. július 27. hétfő, 08:02

Az elképzelés lényege az, hogy a jelzáloghitelekért folyamodó ügyfeleket a kölcsönök költségeit a korábbinál sokkal világosabban, részletesebben taglaló információkkal kell ellátni. A bankoknak ki kell állítaniuk egy egyoldalas dokumentumot, amely kérdés-felelet formában magyaráz el olyan fogalmakat, mint például a negatív amortizáció, azaz felhívja a figyelmet arra a problémára, hogy ha az ingatlan értéke kisebbé válik a kölcsön összegénél, illetve bemutatja, milyen kockázattal járnak a változó kamatozású hitelek.

Sok jelzálogkölcsön ugyanis akkor dőlt be az USA-ban, amikor a kezdeti kamattörlesztés után egyszer csak megugrott az ügyfél törlesztőrészlete, mert megjelent benne a tőke visszafizetése is. A bankoknak emellett tájékoztatást kellene adniuk arról is, hogyan hárítják tovább adósaikra bizonyos költségeiket és a feltételek bármilyen változása előtt 45 nappal értesíteniük kellene ügyfeleiket.

A Fed "rászállna" a lakáshitelbrókerekre is. Egyszerűen betiltaná azokat az ösztönző rendszereket, amelyek a kölcsönök kamatához vagy más feltételeihez kötik a brókerek díjazását, mivel ezek arra ösztönzik őket, hogy a nagyobb költségű, kockázatosabb módozatok felvételét ajánlják az embereknek. Emellett világossá kell tenni a brókerek érdekeltségét: szempontjaik és ügyfeleik érdekeinek esetleges ütközését. Legalább három napot kell adni az ügyféljelölteknek arra, hogy a döntés előtt jobb ajánlatot keresve körbejárjanak más bankokat is. A Fed javaslatát 120 napos társadalmi vitára bocsátják.

HOZZÁSZÓLÁSOK